„Mindenki fél egy amerikai-kínai háborútól” – volt szingapúri külügyminiszter a Mandinernek

A Dél-kínai-tenger térségében évek óta nő a feszültség. A közelmúltbeli diplomáciai pengeváltások Kína és Tajvan között, valamint a Tajvani-szorosban zajló kiterjedt hadgyakorlatok meglehetősen aggasztóak. Önök hogyan értékelik a kialakult a helyzetet?

A Dél-kínai-tengernek, az itt fekvő területek fennhatósága iránti versengő követeléseknek nagyon bonyolult története van. Kína igényei egészen a 19. századig nyúlnak vissza, amikor a franciák megjelentek a régióban. Akkoriban egyedül Thaiföld volt független állam a térségben. A Fülöp-szigetek Amerika, Brunei és Malajzia a britek, Indonézia a hollandok uralma alatt állt. Később, amikor ezek az ország elnyerték függetlenségüket rájöttek, hogy ez nem fair, és ők is saját igényekkel álltak elő. A különböző követelések tehát bonyolultak, és tanulmányozni kell őket, hogy megértsük, kinek van igaza és kinek nincs. Szerintem mindenkinek megvan a maga érvrendszere, de ez nem olyasmi, amit egy rövid interjúban könnyen meg lehetne vitatni. Az amerikaiak Dél-kínai-tengert érintő érdeklődése mögött azonban nem csak a gazdasági erőforrásokkal kapcsolatos követelések, hanem stratégiai okok is állnak. Ott állomásozik az amerikai hetedik flotta, ott vannak a kínai stratégiai tengeralattjárók, amelyek Kína nukleáris csapásmérő képességének egyik pillérjét jelentik.

A nagyhatalmak csak stratégiai célokra célokra használnak minket. Tajvan egy külön téma. Tajvan, Kína számára a történelmi igazságosság kérdése. Ez a konfliktus valójában nem Tajvan és Kína között, hanem Kína és az Egyesült Államok között zajlik, mert Tajvan ezt a jelenlegi pozícióját csak amerikai támogatással tudja fenntartani. A kínaiak azt mondják a tajvani vezetésnek, hogy ne vigyük túlzásba. Ugyanis, ha eltérnek az „egy Kína” politikától, akkor az háborúhoz vezethet. Megkönnyebbültem Antony Blinken amerikai külügyminiszter közelmúltbeli kínai látogatását követően, mivel megerősítette az „egy Kína”-elvet, ami remélem, a feszültségeket lecsöndesedéséhez vezet.

Szingapúr szoros kapcsolatban áll Kínával és az Egyesült Államokkal egyaránt. Mindkét szereplő megkerülhetetlen az önök országa, valamint a tágabb régió biztonsága és stabilitása szempontjából. Tartanak attól, hogy hosszabb távon mégis kialakulhat egy kínai-amerikai ellenségeskedés a térségben?

Mindenki aggódik emiatt. Az az általános érzés, hogy a geopolitikai kockázatok megnövekedtek az Egyesült Államok és Kína közötti versengés következtében, és mindannyiunk belerántódik ebbe.

Kína nem kényszerít bennünket arra, hogy válasszunk, de az amerikaiak fenyegetve érzik magukat Kína felemelkedése miatt. Nyomást gyakorolnak ránk sok olyan kérdésben, mint például a Huawei ügye, amely a Kínával szembeni stratégiájuk részét képezi. Szóval igen, ez egy rendkívül kényelmetlen helyzet mindannyiunk számára.

Az ön országa a világ legforgalmasabb hajózási útvonalának gyújtópontjában helyezkedik el. A gazdaságuk nagymértékben függ a nemzetközi kereskedelemtől, amelyet nem csak egy esetleges helyi konfliktus fenyeget, hanem a Covid-korszak korlátozásaiból való gazdasági kilábalás és az ukrán háború okozta energiaválság is megviselt. Mi a stratégiájuk ebben az embert próbáló időszakban?

A fontos stratégia az, hogy ne válasszunk oldalt, és legyen egy nagyobb regionális szervezet, amihez tartozhatunk – jelesül  az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége – a szerk.) –, amely szintén nem választ oldalt. A biztonságot a számokban keressük. Mindannyiunk közös állásponton van, ami így az ASEAN álláspontja is, és az ASEAN semleges.

De abban a pillanatban, amikor lekerül a nyomás, visszatérünk a kiindulási pontra. Ez a nagyhatalmi viszonyok kezelésének ASEAN szerinti módozata. Az összes tagállam, kisebb-nagyobb mértékben, támogatja ezt a stratégiát Vietnamtól Indonéziáig, a Fülöp-szigetektől Thaiföldig.

Washington és Peking szembenállása mellett a tágabb régióban Kína és India között is elindult egy versenyfutás az elsőbbségért. Szingapúr lakossága nagyrészt kínai származású, de emellett nagy számban élnek indiaiak is a szigetországban. Betölthetnek egyfajta közvetítő szerepet a két nagyhatalom között?

Nagyon veszélyes közvetítőnek lenni. Igyekszünk segítőkészek lenni, de soha nem próbáljuk beállítani magunkat közvetítőként, mert a végén még azzá válunk, ha ilyen szerepet játszunk. Természetesen a béke pártján állunk, főleg ha a viszály rossz nekünk, és megosztja a saját társadalmunkat. Ahol csak tudunk, igyekszünk segítő szerepet játszani, de soha nem közvetítőként. Vegyük példaként mondjuk Kína és Tajvan kapcsolatát. Két nagyon fontos történelmi találkozójuk volt Szingapúrban. 1993-ban a Vang-Ku-megbeszélés, amely idén ünnepelte a harmincadik évfordulót. 2015-ben, amikor Hszi Csin-Ping kínai elnök egyenlő félként találkozott tajvani kollégájával, Ma Jing-csiuval. Ők választották Szingapúrt helyszínként. Mi biztosítottuk a helyszínt, a szobát, az asztalokat és székeket, de a vacsorát ők fizették. Olyanok vagyunk számukra, mint egy rokon, aki jót kíván nekik. És ők ezzel tisztában vannak.

mivel Szingapúr jó kapcsolatokat ápol Észak-Koreával, és az észak-koreaiak igent mondanak, hiszen tudták, hogy szívesen fogadjuk őket. De ebben az esetben is a szállodáikat, étkezésüket maguk fizették. Mi csak a találkozó során használt létesítményeket biztosítottunk.

Etnikai és kulturális sokszínűsége ellenére, Szingapúr híres a politikai stabilitásáról. A Népi Akciópárt, melynek korábban ön is tagja volt, több mint hat évtizede, gyakorlatilag kihívás nélkül kormányozza az országot. Mi a titkuk?

Az emberekhez való közelség és a mindennapi életben jelentkező problémák megoldása. A politikában nem lehet elvontnak lenni. Konkrétnak kell lenni. A dolgok mélyére kell látni, meg kell érteni a félelmeket, a nehézségeket, a reményeket, amelyek a hétköznapi emberek szívében vannak, és meg kell szólítani őket. Megbízhatónak kell lenned, és az embereknek is bízniuk kell benned. Ha nem bíznak benned, akkor összeomlik az egész. Persze ezt könnyű mondani, de nagyon nehéz elérni. Négy-öt évente választások vannak, a kormánypárt szavazati aránya van, hogy emelkedik és van, hogy csökken. Én a saját választókerületemben szenvedtem vereséget, és úgy döntöttem, hogy 23 év után elhagyom a politikát.

Soha nem szabad arrogánsnak lenned és soha nem szabad azt hinned, hogy mindent tudsz. Az embereknek vannak szükségleteik, az embereknek vannak érzéseik; és mondhatod, hogy ezt megtettem érted öt évvel ezelőtt, de nem az számít, amit a múltban tettél, hanem az, hogy hisznek abban, mit tehetsz értünk a jövőben. A politika tehát kihívás. A demokrácia arra kényszerít, hogy közel legyél minden emberhez. Amennyire lehetséges, a legjobb vezetők azok, akik, erős empátiával – nem szimpátiával! – rendelkeznek. Valahogy képes úgy érezni, gondolkodni, ahogy az emberek éreznek és gondolkodnak, érzékelni és előre cselekedni, mielőtt a problémák megoldhatatlanná válnak.

Szingapúrt gyakran kritizálják nemzetközi szereplők, jogvédő csoportok, például a kábítószer-kereskedőkkel szembeni határozott és erős politikája miatt, amely sokszor halálbüntetést ró az elkövetőkre, még akkor is, ha azok külföldi állampolgárok. Hogyan viszonyulsz az ilyen jellegű támadásokhoz? Okoznak ezek súlyosabb diplomáciai feszültségeket az önök számára?

Nos, Európa kritizál minket a halálbüntetés miatt, de sok országban létezik ez az intézmény, beleértve az Egyesült Államokat is. Én személy szerint ellenzem, de ez a törvény. Szingapúr számos nézet létezik az ügyben, folyamatosan vitatják. De azt mondanám, hogy jelenleg a szingapúriak többsége támogatja a halálbüntetést. Úgy érzik, hogy ez egy hatékony módja az olyan problémák leküzdésének, mint a kábítószer-függőség. Vita alakulhat ki arról, hogy kell-e halálos ítéletet kiszabni mondjuk a kannabisz birtoklásáért – ami Szingapúrban így van, ha egy egyén bizonyos mennyiségnél többel rendelkezik, ugyanis ez esetben azt feltételezik, hogy drogkereskedő. Ezekről a dolgokról vitatkozhatunk, de

De megértem, miért van Európának, sok európainak és a katolikus egyháznak – én magam is római katolikus vagyok – ilyen állásponton. Csak abban reménykedünk, hogy mások tisztelnek minket azért, amilyenek vagyunk, és nem próbálják azt mondani, hogy lenézlek vagy kritizállak, mert más vagy, mint én.

Magyarország és Szingapúr meglehetősen gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat ápol egymással. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter nemrég jelentette be, hogy a bilaterális kereskedelem volumene tavaly meghaladta az 1 milliárd dollárt. Mely ágazatokban lát további lehetőségeket partnerségünk erősítésére?

Nem követem szorosan a gazdasági kapcsolatokat. Már sok éve otthagytam a kormányt, de az önök országát megismerve úgy gondolom, hogy vannak hasonlóságok a magyar és a szingapúri emberek között. Talán az első dolog, amit megtehetünk, hogy megerősítjük a kapcsolatot a két nemzethez tartozó fiatalok között. A turizmus egy másik ilyen terület lehet. Szingapúr minden bizonnyal érdekes a magyar tudósok és üzletemberek számára, mert Ázsia közepén vagyunk és nagyon jó kapcsolataink vannak a kontinens többi részével.

Nyitóképen: Szingapúr látképe (forrás: Shutterstock)