Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az orvosok tiltakozása már most komoly problémákat okoz a román egészségügyben.

Július 27-től általános sztrájk indulhat aromán egészségügyben, amennyiben a kormány nem veszi figyelembe a dolgozók követeléseit. Az Egészségügyi Szolidaritás szakszervezet vasárnap ismertette a tiltakozás menetrendjét – számolt be a Főtér.
Több mint ezer orvos már most is tiltakozik azzal, hogy nem vállalnak plusz ügyeletet a kórházakban.

Július 6-tól a kórházak előtt tiltakoznak majd az alkalmazottak, július 12-én pedig Bukarestben kezdődik meg egy nagyobb tüntetés. Július 19-én figyelmeztető sztrájkot tartanak, és ha a kormány ezután sem teszi meg az egészségügyi dolgozók által követelt szükséges lépéseket, július 27-én általános sztrájkba kezdenek.
A dolgozók többek között a bérek emelését, egységes bértörvényt és az étkezési jegyek értékének aktualizálását követelik.
Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq