Kína bejelentette: az orosz csapatok kínai hadgyakorlaton fognak részt venni

2023. június 09. 20:03

A pekingi katonai tárca a hadgyakorlat idejéről és helyszínéről nem közölt részleteket.

2023. június 09. 20:03
null

Oroszország részt vesz a Kína által megtartandó Észak. Együttműködés 2023 kódnevű hadgyakorlaton – közölte pénteken a kínai védelmi minisztérium a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.

A pekingi katonai tárca a hadgyakorlat idejéről és helyszínéről nem közölt részleteket.

Pénteken Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke videókapcsolaton keresztül tárgyalt Liu Csen-livel, a Kínai Népköztársaság Központi Katonai Tanácsának vezérkari főnökével, akit idén márciusban neveztek ki erre a posztra.

A kínai védelmi minisztérium tájékoztatása értelmében a két fél véleménycserét folytatott a két ország vezetői által elért konszenzus végrehajtásáról, valamint a hadseregek közötti együttműködés elmélyítéséről. Geraszimov moszkvai közlés szerint a tárgyalás során kijelentette, hogy a kétoldalú „átfogó partnerség és stratégiai együttműködés a legmagasabb szinten áll”.

Az orosz tábornok a TASZSZ által kiadott megfogalmazás szerint azt hangsúlyozta, hogy „az aktuális világesemények tükrében

amelyeket vezetőink közös nyilatkozatában rögzítettek, beleértve a katonai együttműködés elmélyítésének kérdéseit is”.

(MTI)

***

***

Nyitókép: AFP / Sefa Karacan / Anadolu Agency

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik