A lovag, az oligarcha, az államférfi – Berlusconi halálára

Ül az újságot író ember egy értekezleten, aztán döbbenten értesül arról, hogy meghalt Silvio Berlusconi. Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy a világ számos politikusának halálhíre nem okozna döbbenetet. Berlusconi viszont egy másik kategória.

Ő nem egy átlagos politikus volt. Nem egy átlagos üzletember volt. Nem egy átlagos ember volt. Termetre kicsi, politikai örökségre viszont emberfeletti. Szögezzük le:

aki elsősorban hazája politikáját, másrészt viszont az európai politikát is formálta. 

Ugyan fiatalabb kori pisztolyos fotója legendássá vált, és olasz oligarchaként minden bizonnyal bőven rálátott, sőt, részt is vett az üzleti és politikai világ színfalak mögötti, homályos és még annál is homályosabb zónáiban, Berlusconi publikus üzletemberi teljesítménye is hatalmas és elismerésre méltó volt. Az építőiparban kezdett, a reklámiparban folytatta, majd betört a médiapiacra is, megteremtve a modern olasz kereskedelmi tömegmédiát. A nyolcvanas évekre már Olaszország egyik legbefolyásosabb üzletembere lett, vállalkozásai és befektetései csápjai számos szektorra kiterjedtek.

És amikor a kilencvenes évek elején összeomlott a hagyományos olasz politikai élet legtöbb pártja a Mani Pulite botránysorozatban, s amikor mindezek miatt gyakorlatilag a kommunisták választási győzelme fenyegetett, Silvio Berlusconi zászlót bontott, és saját új mozgalmával újjászervezte az olasz jobboldalt.

kampányához felhasználta meglévő médiumait, és nagyon is amerikaias, modern külsőségek közepette győzelemre vezette mozgalmát az 1994-es választáson.

A többi ma már szinte történelem, és a lehető legizgalmasabb politikatörténet. Az, hogy egyemberes show-jával hogyan kezdett kormányzásba, hogyan ment neki újra és újra az olasz és a nemzetközi baloldal, s hogy politikusi tehetségével hogyan tudott újra és újra kicsúszni az egymást követő csapdahelyzetekből, hogyan tudott mindig felülkerekedni az olasz politikát úgy másfél évente utolérő válságokon, hogyan tudta mindig megújítani, lendületben és frissen tartani a jobboldali mozgalmat.

Berlusconi három alkalommal, 1994-95, 2001-2006, valamint 2008-11 között volt Olaszország miniszterelnöke. Több mint egy évtizede távozott utoljára a kormányfői tisztségből – de azután is folyamatosan formálni tudta a politikát és a nyilvánosságot. Még tavaly is, 86 évesen megválasztották az olasz Szenátusba, miközben az immár Giorgia Meloni vezette, hárompárti olasz jobboldali triumvirátus tagjaként vett részt a kormányzásban.

De amennyire ragaszkodott Berlusconi a politikához,

Legendák és botrányok tárgya volt magánélete – életmódját nem szégyellte, inkább a kamerák kereszttüzében is megélte.

Ősöreg bölény lett a szürke technokraták között. Egy másik korban szocializálódva és hatalmas gazdasági és politikai vállalkozásokat felépítve, üzleti, politikai ellenfeleivel folyamatosan megküzdve és az igazságszolgáltatással is nem egyszer szembesülve élte végig hosszú életét. Nyolcvanhetedik évében is nyeregben ülve érte el őt a halál. Egy emberfeletti, nyughatatlan élet után immár nyugodjon békében.

***

Nyitókép: Piero Cruciatti / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP