Királyként is visszatért székelyföldi birtokára Károly

2023. június 04. 19:16

III. Károly azután utazott Erdélybe, hogy pénteken Bukarestben találkozott Klaus Johannis román államfővel.

2023. június 04. 19:16
null

Bukaresti „félhivatalos” programja után péntek este megérkezett székelyföldi birtokára, Zalánpatakra III. Károly brit uralkodó – számolt be a Krónika hírportál.

Az uralkodót helyi lakosok is fogadták a Kovászna megyei településen, ahol évekkel ezelőtt házat vásárolt. A király integetett a fogadására kivonult falusiaknak, majd odament hozzájuk, kezet fogott velük, és szóba elegyedett az emberekkel.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye

A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye
Tovább a cikkhezchevron

III. Károly azután utazott Erdélybe, hogy ötnapos magánlátogatásának első napján, pénteken Bukarestben találkozott Klaus Johannis román államfővel, aki „udvariassági találkozón” fogadta az uralkodót a Cotroceni-palotában. A palotában tartott beszédében elmondta:

otthon érzi magát Romániában és megszerette az országot, nagyra becsüli kultúráját, művészetét, történelmi örökségét, tájait és élővilága sokszínűségét.

A portál felidézte, a brit uralkodónak már számos ingatlana van Erdélyben, illetve Máramaros megyében is. Köztük van a Szeben megyei Almakeréken álló Apafi-kúria, egy ház a Brassó megyei Szászfehéregyházán, a háromszéki Zalánpatakon is vásárolt egy birtokot, amelyen újjáépített parasztházak állnak. Emellett a Máramaros megyei Brében is van négy háza. A brit uralkodó alapítványa eddig mintegy egymillió fontot fektetett be Erdélyben.

Erdély szeretete a vérében van - székelyföldi séta III. Károllyal

Gyönyörű ez a nap a Székelyföld peremén, Brassótól északra, az Olt partján fekvő, aprócska Miklósváron. Korábban csöpögött az eső, de mostanra kisütött a nap, és csak enyhe szellő lengedez. „Nézzék!" - kiáltja meglepetten valaki, és ujjával a levegőbe mutat. Valóban ritka látvány: a mohával benőtt háztetők felett szajkó hajtja a gólyát.

 

Nyitókép: MIHAI BARBU / AFP

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mátyás01
2023. június 05. 06:49
"otthon érzi magát Romániában és megszerette az országot, nagyra becsüli kultúráját, művészetét, történelmi örökségét, tájait és élővilága sokszínűségét." Tehát a Székely - Magyar kultúrát, művészetet és történelmi örökséget szerette meg.
Válasz erre
0
0
betik
2023. június 05. 01:25
Az élővilág sokszínűsége az un. romániában? Vajon kikre gondolt? Netán a Székelyekre? Tipikus britt gyarmattartó übermench szemlélet!
Válasz erre
1
1
Atti bá
2023. június 04. 21:40
Le se tagadhatná magukat. "nagyra becsüli kultúráját, művészetét, történelmi örökségét'. Dettó angol minden, egy kis ez egy kis az, egy pici innen egy pici amonnan, saját szinte alig vagy semmi.
Válasz erre
2
0
Zolotarjov
2023. június 04. 21:40
A brit udvar felkarolhatja a székelyföldi autonómia ügyét..
Válasz erre
3
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!