Nem minden himnusz olyan emelkedett és önelemző, mint a magyar: sok ország himnusza régen vagy ma is vitákat és botrányokat vált ki.
Franciaországban a napokban nagy visszhangot keltett, hogy Algéria elnöke aláírt egy nyilatkozatot, amelynek értelmében visszakerül az afrikai ország nemzeti himnuszába egy rész, amely korábban épp az egykori gyarmatosítóval való jó kapcsolat megőrzéséért került ki. Ennek apropóján összeszedtünk néhány himnuszt, amelyeknek nemzeti érzelmektől túlfűtött szerzői átestek a ló túloldalára, és saját nemzetük bátorítása mellett sikerült másik népek érzéseit is megsérteniük. De akad olyan himnusz is, ahol nem igazán értjük, hogyan került Pilátus a krédóba, és még inkább miért nem zavart ez senkit az elmúlt évszázadok alatt.
A sort a már említett Algériával kezdjük, ahol az elnök nemrég aláírt egy nyilatkozatot, amelynek nyomán visszakerül a nemzeti himnuszba egy olyan szakasz, amelyben egyértelműen ellenségesen nyilvánulnak meg Franciaországgal szemben. Az említett rész így hangzik:
„Ó Franciaország! Eljött a nap, itt az ideje számot vetned!”
A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok megőrzése érdekében 1986-ban eltávolították a sértő részt, az eredeti, teljes verziót pedig csak a felszabadulás emlékére rendezett FLN kongresszusokon, valamint az új köztársasági elnök beiktatásánál éneklik.
Az új rendelet értelmében viszont már minden hivatalos, állami eseményen ez a verzió csendül fel, ami azt jelenti, hogy akár akkor is, ha a francia elnök éppen az országba látogat. Hogy pontosan mi volt a célja ennek a lépésnek, azt nem lehet tudni, talán újabb ellentétek vannak kialakulóban a két nemzet között.
A német himnuszról talán elsőre nem is a jelenlegi, hanem az 1945 előtti Németország himnuszának a szövege jut eszünkbe. A dallamát Haydn szerezte, a szövege pedig August Heinrich Hoffmann von Fallersleben szerzeménye, A németek dala című három versszakos, eredetileg még ártalmatlannak tűnő nemzeti vers. Először 1922-ben, a weimari köztársaság első elnöke tette meg a dalt himnusszá, de igazán a nemzetszocializmus idején terjedt el. Akkor többnyire az első versszakot énekelték, ami
nagyon jól beleillett a nácizmus ideológiájába „Németország mindenek felett” szövegével.
A történelem rá is nyomta a bélyegét a dalra. Az NSZK 1952-ben nyilvánította újra himnusszá a németek dalát azzal a kikötéssel, hogy csak a vers harmadik versszakát éneklik. A ’80-as évektől többnyire csak Haydn zeneművét játszották ének nélkül, a ’90-es évektől pedig már teljesen elterjedt a szöveg éneklése is.
Az első versszak viszont továbbra is tabu a náci Németország emléke miatt, és nem egy diplomáciai botrányról számolt be már lapunk is, ami abból fakadt, hogy tévedésből az első versszak szövegét játszották be egy nemzetközi eseményen.
A portugál himnusz olyan, amilyennek egy himnusznak lennie kell: lelkesítő, a portugál nép dicső múltjáról, jövőjéről szól, és buzdítja a lelkes hazafiakat, hogy védjék meg az országukat akár az életük árán is. Létezik viszont egy elmélet a szöveggel kapcsolatban, ami új megvilágítást ad a dolognak.
A himnusz egyik sora magyarra fordítva valahogy így hangzik:
„Harcoljunk a hazáért, meneteljünk az ágyúkkal szemben”.
Az eredeti verzióban viszont sokak szerint az ágyúk helyett britek szerepelnek. De mi bajuk is van a portugáloknak a britekkel, akik egyébként sokáig szövetségeseik voltak a spanyolokkal szemben? A „Portuguesa” néven emlegetett nemzeti himnusz 1890-ben íródott, amikor a Brit Birodalom ultimátumot adott Portugáliának, hogy vonuljon ki afrikai gyarmatairól: Angolából és Mozambikból, máskülönben megtámadják őket. Ebben a felfokozott hangulatban született a himnusz,
amelyben a „meneteljünk az ágyúkkal szemben” egyértelműen a britek ágyúira vonatkozik.
A vita csak akörül van, hogy az eredeti verzióban vajon az ágyúk szó helyett a britek szerepelt-e.
Az olasz himnusz sokkal inkább könnyed dallamáról és pattogós ritmusáról híres, mintsem a szövegéről. A dal többnyire Olaszország egységét énekli meg – hiszen ez az, amiért a legtöbbet küzdöttek –, az utolsó előtti versszakban viszont kissé ellenségessé válik a hangulat, amikor szóba kerül az Osztrák Birodalom, amely sokáig megakadályozta, hogy Olaszország egyesülni tudjon.
„Az osztrák sas már elveszítette tollait. Megitta Olaszország, Lengyelország és a kozákok vérét, de már elégett a szíve”
– éneklik az olaszok.
A holland himnusz vagy egyszerűen csak Wilhelmus az egyik legrégebbi a himnuszok közül. 1572-ben született, és Orániai Vilmos nevében íródott. Sok különlegessége mellett az egyik legérdekesebb dolog a holland himnuszban, hogy a spanyol királyt is megemlítik benne, ráadásul pozitív kontextusban.
„Életfogytig tartó hűséget esküdtem a spanyol királynak” – áll a szövegben,
ami nem csak azért meglepő, mert a holland nép 1581-ben trónfosztással elűzte II. Fülöp spanyol királyt, hanem azért is, mert most, majdnem 500 évvel később még mindig ugyanez a szöveg, és az évek során senki sem érezte szükségességét a változtatásnak.
Nyitókép: Pixabay
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
Maja Trux szabadon engedéséért szerveznek tüntetést több német nagyvárosban.
Valami elkezdődött Lipcsében.
Az LMBTQ-közösség és a szabadság ellen irányuló „szélsőjobboldali erődemonstrációról” beszélnek az örök rettegők.
Amiért nem bírálták el elég gyorsan a kérelmeiket.
„A többiek szerint én vagyok a jobb.”
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
