Több mint 200 bírót és fogalmazót nevezett ki távozása előtt Andrzej Duda

Az esemény pár nappal Karol Nawrocki hivatalba lépése előtt történt, így ez lehetett az egyik utolsó rendezvény, ahol államelnökként volt jelen Duda.

A kormányprogram szerint ezentúl kevesebb külföldi kapna menekültstátuszt.
Korlátozná a külföldiek tartózkodási és munkavállalási lehetőségeit a hamarosan megalakuló finn kormány – derül ki a koalíciót alkotó pártok pénteken bemutatott főbb programpontjaiból.
Riikka Purra, a bevándorlásellenes Finnek pártjának vezetője sajtótájékoztatón azt mondta, „a kormánykoalíciót alkotó pártok között megállapodás született arról, hogy irányváltásra van szükség a migrációs politikában”.
és szigorítani akarják a tartózkodási és a munkavállalási engedély megszerzésének feltételeit. Terveik szerint a nemzetközi oltalom alatt álló személyek tartózkodási engedélyét ideiglenesre változtatják, és időtartamát az Európai Unió szabályainak betartásával a lehető legrövidebbre csökkentik.
abban az esetben, ha a védelmet élvező ember nem hivatalos okból visszautazna korábbi hazájába, a családegyesítés feltételeit pedig szintén szigorítani tervezik.
Finnországban a finn konzervatív Nemzeti Koalíció Pártja (Kokoomus) nyerte meg az áprilisi parlamenti választásokat. Petteri Orpo kormányfőjelölt, a Kokoomus vezetője csütörtökön jelentette be, hogy többségi kormány megalakításáról állapodott meg a második legtöbb szavazatot megszerző Finnek pártjával, valamint két kisebb jobboldali párttal.
(MTI)
***
A nyitókép illusztráció. Fotó: ALESSANDRO RAMPAZZO / AFP