Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

„Különben folyamatosan hadműveleteket kell majd folytatnunk” – mondta az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese.

Medvegyev egy volgográdi fegyveres gyakorlótéren tett látogatása során tartott rövid beszédet, amelyben már hagyományosan terrorizmussal vádolta Ukrajnát, és „maximálisan kemény választ” ígért – számolt be az Unian.
Meg kell őket semmisíteni, és magát a darázsfészket is el kell pusztítani.
Ez a rezsim, amely Ukrajnában kialakult, kiirtandó, meg kell semmisíteni, különben állandó fenyegetés fog onnan jönni, és állandóan olyan hadműveletet kell majd folytatnunk, mint amilyet már több mint egy éve folytatunk” – mondta Medvegyev.

Nyitókép: Sefa Karacan / ANADOLU AGENCY / AFP