Újabb történelmi csapásról tett bejelentést Zelenszkij

Békére van szükség, és ezt az orosz vezetésnek is fel kell ismernie – mondta az ukrán elnök.

Megmagyarázták, miért törölték el a nyilvános rendezvényeket.

Samantha de Bendern, a Chatham House munkatársa a Guardianben azt írta, a hivatalos állásponttal szemben nem a biztonsági aggályok miatt törölték el a nyilvános rendezvényeket Oroszországban. Az idén többek között nem tartják meg a győzelem napi katonai parádét sem, a szakértő szerint ennek az az oka, hogy
A szakértő szerint már 60 ezer orosz katona halhatott meg a több mint egy éve tartó harcokban, Putyin pedig paranoid megszállott módon próbálja a tiltakozás bármilyen esélyét minimálisra szorítani.
Állítása szerint az elégedetlenség Oroszországon belül is egyre csak nő, érdemes a Wagner-csoport vezetőjét figyelni, aki napi szinten bírálja a felsővezetést amiatt, hogy nem kapnak megfelelő utánpótlást.
Nyitókép: Artem Geodakyan / SPUTNIK / AFP