Beismerte bűnösségét az egyik szerbiai mészárló

2023. május 07. 09:35

Szerbia sokkos állapotban van a két véres lövöldözés miatt.

2023. május 07. 09:35
null

Beismerő vallomást tett az a 20 éves férfi, aki csütörtök késő este gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén – közölte az illetékes ügyészség.

A közleményben U.B. monogrammal szereplő elkövető azt vallotta, a lövöldözéssel a településeken élőket akarta megfélemlíteni. Az ügyészség minősített emberöléssel, fegyverek és robbanószerek illegális birtoklásával, viselésével és kereskedelmével, valamint emberrablással vádolja.   

 A vádhatóság közleménye szerint a házkutatás során a férfinél számos fegyvert és lőszert találtak, és a nyomozás során az is kiderült, hogy U.B. a tette elkövetése után ellopott egy gépjárművet, majd az autópálya egyik fizetőkapujánál robbanószerrel fenyegetett meg egy taxist és várandós utasát, ezt követően pedig a taxisofőrt arra kényszerítette, hogy vigye el a közép-szerbiai Kragujevac melletti faluba, ahol később a rendőrök elfogták. A férfi előzetes letartóztatásba került, mert a gyanú szerint fennáll a szökés, illetve a tanúk megfélemlítésének lehetősége, ahogy az is,

hogy megismétli korábbi bűncselekményét.    

Az utcai lövöldözés előtti napon egy 13 éves, hetedikes fiú ölte meg nyolc társát és az iskolaőrt, valamint sebesített meg egy tanárt és további hat diákot. Az egyik sebesült diáklány még mindig életveszélyes állapotban van. Szombaton a szerdai és a csütörtöki mészárlás néhány áldozatát is eltemették, Szerbiában péntektől vasárnapig háromnapos nemzeti gyászt tartanak.    

A lövöldözéseket követően a szerb elnök és a kormány számos, a fegyvertartásra vonatkozó jogszabály szigorítását jelentette be. Emellett a jövőben minden iskolában állandó rendőri felügyeletre lehet számítani, hogy a szerdaihoz hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg.    

(MTI)

 

***

Nyitókép: MTI/AP/Darko Vojinovic

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2023. május 07. 21:42
Bude im laka zemlja. Pocivajsi U Bozjem Miru !!
need-info
2023. május 07. 16:59
Az ilyeneket nyilvános fel kell lógatni.
wadcutter
2023. május 07. 10:09
Azonnal ki kell osztani az elkövető szerveit transzplantációra váróknak, életeket menthetnének meg vele.
Takarító
2023. május 07. 10:06
Nem jött be neki az UNIO. Másik akinek nem az búvárruhában akart átszökni az oroszokhoz. Csak a magyar birka béget még a kapitalista nyírású legelőkön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!