Letartóztattak egy orosz rendezőnőt: a darabjában orosz nők mentek férjhez az Iszlám Állam harcosaihoz

2023. május 05. 22:17

Azzal gyanúsítják, hogy a darabjával a terrorizmust mentegeti.

2023. május 05. 22:17
null

Két hónapra előzetes letartóztatásba helyezte pénteken egy moszkvai bíróság Jevgenyija Berkovics orosz színházi rendezőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egyik – díjnyertes – darabjával a terrorizmust mentegeti – jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

A 38 éves rendezőt csütörtökön állította elő a rendőrség a vitatott darab szerzőjével, Szvetlana Petrijcsukkal együtt. A 43 éves drámaíró letartóztatásáról később döntenek.

Az ügyészek szerint a Finyiszt egy bátor sólyom című, 2020-ban bemutatott darab sérti az orosz törvényeket. Az alkotókat akár hét év börtönre is ítélhetik.

A legrangosabb orosz színházi elismeréssel, az Arany Maszk-díjjal is kitüntetett színdarab

olyan orosz nőkről szól, akik engednek az interneten a terroristák csábításának, és Szíriába utaznak, hogy férjhez menjenek az Iszlám Állam harcosaihoz.

A darabban kizárólag nők szerepelnek.

A Novaja Gazeta című lap aláírásgyűjtésbe kezdett a két nő kiszabadítása érdekében. Kszenyija Szobcsak színikritikus szerint a hatóságok teljesen félreértik a darabot, annak üzenete kifejezetten a terrorizmus ellen szól.

A színdarab tavaly az Arany Maszk színházi fesztiválon nyerte el két kategóriában is azonos nevű díjat, míg Berkovicsot a legjobb rendező Arany Maszk-díjára jelölték.

Jevgenyija Berkovics egyik tanítványa és munkatársa Kirill Szerebrennyikov nemzetközileg ismert rendszerbíráló rendezőnek, akit sikkasztás címén bebörtönöztek Oroszországban, s aki szabadulása óta németországi száműzetésben él.

(MTI)

Nyitókép: Facebook/Alexander Nemenov/AFP/Getty Images

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik