Izrael az Iszlám Dzsihád több vezetőjével is leszámolt Gázában

2023. május 09. 12:03

„Nem adjuk fel állásainkat, és Allah akaratával az ellenállás folytatódik” – közölte a szervezet a történtek kapcsán.

2023. május 09. 12:03
null

Izrael újabb légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben – közölte kedd hajnalban az izraeli hadsereg. Palesztin illetékesek közlése szerint a támadásokban meghalt az Iszlám Dzsihád három vezetője és legkevesebb hat civil, köztük gyerekek is.

Az izraeli tájékoztatás szerint a célpont az Iszlám Dzsihád három vezetője volt. A szervezet a második legerősebb fegyveres csoport a Gázai övezetben, amelyet a szintén iszlamista Hamász irányít.

– közölte Joav Gallant izraeli védelmi miniszter, tudatva, hogy a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal együttműködve hajtott végre „precíziós” támadást a légierő.

Az Iszlám Dzsihád megerősítette, hogy három magas rangú vezetője életét vesztette a támadásokban. „Nem adjuk fel állásainkat, és Allah akaratával az ellenállás folytatódik” – közölte a szervezet. Gázai egészségügyi források szerint a légicsapásokban legkevesebb 12 ember halt meg és húszan megsebesültek.

„A bombázásra bombázás lesz a válasz”

„A bombázásra bombázás lesz a válasz, a támadásra pedig támadás. Ez a bűn nem marad megtorlatlan” – ígérte Tárik Szelmi, az Iszlám Dzsihád szóvivője. A potenciális gázai rakétatámadások miatt az izraeli hadsereg arra szólította fel az övezethez 40 kilométernél közelebb élő izraelieket, hogy tartózkodjanak óvóhelyek közelében kedd hajnaltól csütörtök koraestig.

Az izraeli rakétacsapásban életét vesztette egy orosz állampolgár, Dzsamal Haszvan a feleségével és a fiával együtt – közölte kedden reggel Alija Zaripova, a palesztinai orosz diplomáciai képviselet szóvivője Rámalláhban a TASZSZ orosz hírügynökséggel. Folyamatban volt a fiú orosz állampolgársági iránti kérelmének elbírálása. Az orosz állampolgárságú férfi két másik fia már megkapta az orosz állampolgárságot, ők életben maradtak. Egy izraeli rakéta eltalálta a család lakását, miközben aludtak – mondta a szóvivő.

(MTI)

Nyitókép: GAZA CITY, PALESTINIAN TERRITORIES

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zuriktodor
2023. május 09. 14:19
Köszönöm!
LancelotDuLac
2023. május 09. 14:06
"Izrael az Iszlám Dzsihád több vezetőjével is leszámolt Gázában" Ki látta?
Armageddon
2023. május 09. 12:57
Nix ugri bugri mondá az IDF!
nick89
2023. május 09. 12:53
Így kellene leszámolni itthon az összes korrupt helyi és országos politikussal és máris élhető lenne ez az ország! Ezt cáfoljátok hülye fafejű birkák, ha tudjátok! És semmi mellébeszélés, semmi sértegetés, nuku terelés! Én is udvarias voltam veletek, bár nem érdemlitek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!