Szerbia is a magyar példát követné a USAID tevékenységének kivizsgálásában

Mindenre kiterjedő vizsgálatot szorgalmaznak a szerb bírák.

A Magyar Honvédség kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe szállt fel Kecskemétről.
A Magyar Honvédség hivatalos közösségi oldalán megjelent bejegyzése szerint a koszovói Zvecan településnél elrendelt tömegoszlatási feladatban megsebesült magyar katonák ellátása és hazahozatala érdekében a Magyar Honvédség
A fedélzeten tartózkodó katonaorvosokkal tartott Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is – olvasható a bejegyzésben.
Ahogy a minisztérium egy korábbi posztjában bejelentette: a KFOR 25 sérültjéből 20 magyar katona volt, ebből 7 fő súlyos sérüléseket szenvedett, de állapotuk stabil.
Nyitókép: Facebook