Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

A kivételesen aljas „akció” kivitelezői ellen testi sértés elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást.

Nyaktól bokáig megkötözték a fogyatékkal élő székely bácsit – adta hírül a Maszol. A portál cikkéből kiderül, hogy a bántalmazott férfi lánya tett az ügyben feljelentést a rendőrségen. A lány elmondása szerint a férfi még 2017-ben szenvedett agyvérzést. „A két férfi – egyikük az unokatestvérem – csúfot űzött édesapámból, egy beteg emberből. A nyakától egészen a bokájáig megkötözték egy nagy lánccal, majd pálinkával kínálták, miközben édesapámnak nem szabadna alkoholt innia. Az is jól hallatszik a felvételen, hogy visszautasítja a pálinkát, de tovább erőltetik” – mondta a lány a portálnak.
A feljelentés nyomán a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy testi sértés elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást. A rendőrségi szóvivő szerint egy 51, egy 26 és egy 33 éves férfi követte el a bántalmazást, mindannyian csíkdánfalviak.

Nyitókép: YouTube-képernyőkép