Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Nem kérünk szánalmat, nem kérünk szolidaritást, nem kérünk együttérzést. Csak tiszteletet!” – hangoztatta a nyíltan meleg Xavier Bettel.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök az Európai Parlament előtt élesen bírálta Orbán Viktort és a magyar parlament által elfogadott gyermekvédelmi törvényt – írja az Euronews.
– mondta szerda reggel Bettel, aki egyike az Európai Unió nyíltan meleg vezetőjének.

Ilyen már történt a történelmünk során – hangoztatta a luxemburgi kormányfő. Az Euronews emlékeztet: a magyar gyermekvédelmi törvény óriási politikai visszhangot váltott ki, és az Európai Bizottság az Európai Bíróságon indított pert, amelyhez 15 tagállam, köztük Luxemburg is csatlakozott.
„Ha van valaki ebben a parlamentben, aki azt hiszi, hogy a tévénézéstől leszel homoszexuális, ha van valaki, aki azt hiszi, hogy egy dal meghallgatásától leszel homoszexuális, az bizonyítja, hogy semmit sem értett meg” – mondta Bettel a képviselőknek Strasbourgban. „A legnehezebb egy homoszexuális számára, hogy elfogadja önmagát” – ez a mondata tapsot váltott ki.
– hangoztatta Bettel.
„Tudják, hány fiatal követ el öngyilkosságot, mert nem tudnak beszélni a saját homoszexualitásukról?” – kérdezte a luxemburgi miniszterelnök, majd így folytatta: „Megbélyegezni őket, és azt mondani nekik, hogy ez az oktatás, a kultúra és az audiovizuális ágazat hibája, ez ellentétes a nyílt toleranciával és azzal, amit az Európai Unió jelent”.
Nyitókép: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP