mintegy 5600 tonna szemét gyűlt össze a város utcáin
Az igazi problémát azonban a városban élő patkányok jelentik, a statisztikák szerint a „fények városában” minden lakosra 1,5-1,75 patkány jut, ezzel a világ egyik legfertőzöttebb nagyvárosa. A Francia Nemzeti Orvosi Akadémiának emiatt tavaly júliusban figyelmeztetést is ki kellett adnia a patkányok által az emberi egészségre jelentett veszélyekről. A város lakói attól tartanak, hogy a most felhalmozódott szemét pedig tovább súlyosbíthatja a helyzetet.
A város egyre rosszabb köztisztasági állapota politikai vitát is okozott a hétvégén, miután több kerületi polgármester is arra hívta fel a figyelmet, hogy súlyos közegészségügyi kockázatot jelent a kialakult helyzet. A polgármesterek felszólították Anne Hidalgót, Párizs baloldali főpolgármesterét, hogy lépjen fel a probléma rendezése érdekében.