Lavrov: Egyre több európai országot kerít hatalmába a nácizmus

2023. március 14. 14:03

Az orosz külügyminiszter szerint „a Nyugat hibrid háborújának egyik célja Oroszország démonizálása”.

2023. március 14. 14:03
null

Oroszország úgy látja, hogy a nácizmus egyre több európai országot kerít hatalmába – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Ruszofil Mozgalom alapító kongresszusának keddi moszkvai megnyitóján.

„Nemcsak neonácizmust látunk, hanem azt is, hogy a közvetlen nácizmus egyre több európai kerít hatalmába. Látjuk, ahogy a szemünk előtt rombolják le a történelmet, rombolják le a szent emlékműveket, amelyek egyébként nemcsak a Szovjetunió népei katonáinak állítanak emléket, hanem amelyeket a nagy háborúban velünk együtt harcoló szövetségesek tiszteletére állítottak, legyenek franciák, csehek, szlovákok, más népek” – mondta.

Lavrov hangoztatta, hogy

a Nyugat háborúra kényszeríti Oroszországot, mert világuralmának akadályát látja benne.

Miközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Washingtonban köszönetet mondott Joe Biden amerikai államfőnek azért, hogy Európát segített „megszabadítani az orosz energiafüggéstől”, az energiaigények kielégítésének költsége „több mint háromszorosára nőtt” – mondta az orosz külügyminiszter. Szerinte a Nyugat hibrid háborújának egyik célja Oroszország démonizálása a világ közvéleményében, egyebek között azzal, hogy Moszkvát teszi felelőssé az energiaárak emelkedése miatt.

„Az angolszász világ az AUKUS típusú blokkstruktúrák létrehozásával, a NATO katonai infrastruktúrájának ázsiai előmozdításával egy nagyon komolyan veendő, sok-sok évre szóló konfrontációt jelent be. Mert nem látom, hogy a nagy ázsiai civilizációk hogyan fognak ehhez "tisztelegni", ahogyan az Európai Unió, sajnos, megtette, hogyan fognak szófogadóan engedelmeskedni Washington és más angolszász kollégák terveinek” – fogalmazott Lavrov.

Oroszország senkit nem hív „szent háborúra”

„Mi nem igyekszünk senkit sem visszatartani jogos érdekeinek érvényesítésétől, de amikor azt hangoztatják, hogy az egész világot alá kell rendelni, mondjuk, az észak-atlanti szövetségnek, és már Ázsia az a terület, ahol neki (a Nyugatnak) kell mindenkinek parancsolnia, akkor nem hiszem, hogy az orosz népben és a világ civilizációinak túlnyomó többségében rejlő igazságérzet megteheti, hogy ne hallassa súlyos szavát” – tette hozzá.

A tárcavezető szerint a ruszofília értéke abban rejlik, hogy Oroszország „senkit nem hív szent háborúra a Nyugat, a keresztes lovagok és bárki más ellen”. Az orosz diplomácia vezetője kifejezte abbéli meggyőződését, hogy a Nyugat széles körű kampányt indít majd a ruszofil mozgalom támogatóinak lejáratására, és

ahogy ezt a közelmúltbeli moldovai és georgiai eseményekkel kapcsolatban tette.

Hangsúlyozta a népek barátságát előmozdító hagyományok fontosságát. Ezek szerinte „ma nem üres szavak”, ahogy nem voltak a Szovjetunió idején sem, „de ma az emberekhez való emberséges viszonyulás az egész bolygón időszerűbb, mint valaha, ma a diktátum minden megnyilvánulásával szembeni fellépés szükségessége időszerűbbé vált, mint valaha”.

„Az az álláspont, amelynek lényege, hogy csupán azért, mert valaki szereti Oroszországot, vagy akár csak azért, mert nyilvános helyen oroszul beszél, ki kell közösíteni, egyáltalán nem tükrözi a mi értékeinket, a mi módszereinket” – mondta az orosz külügyminiszter.

(MTI)

Nyitókép: Aleksey Nikolskyi / Sputnik / Sputnik via AFP

***

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hazafi Teddymackó
2023. március 16. 21:21
oké, holnap jön majd némi részlet target ügyben stb. de addig is a koreai háborúból állt elő észak korea, japán a második világháború volt azt nem számolnám ide, de ha te megtetted legyen, nos gyarmat szegény a jólétét meg nem annak köszönheti hogy az USA kényszerszövetségese lett a háború után... Irakot ki bombázta szét, a Koalition der Willigen, akik hajlandóak voltak ensz mandátum nélkül az USA hazugságra háborúzni, Líbia ugyanez, nesze egy kis migráció...szíriában sem az oroszok kezdték, hanem az USA...szerbiában hogy is volt...? a többit holnap. Jóéjt.
Zsola69
2023. március 16. 18:36
Húúha! Hol kezdjem? Ha figyelmesen olvasod amit írtam, akkor azt mondtam, hogy németben legalább tudod mennyit fizetsz a közmédiára. Van róla vita! Kell-e ennyiért? Magyarországon szimplán csak meghatározzák, hogy az adó forintodból mennyit költenek rá. Nagy különbség!! Eldugják a szemed elől. Ráadásul alkotmányellenesen, minden írott törvényt megszegve működik, hiszen a nézetek egyenlő közlésére nincs is mód, öt perc/párt választások előtt. Szerintem nem érzed a különbséget. (nominálisan nem összehasonlítható a két ország költségvetése) "hitelközösség" The EU had a long-term budget of EUR 1,082.5 billion for the period 2014–2020, representing 1.02% of the EU-28's GNI and of EUR 1,074.3 billion for the 2021–2027 period. Írtam, a közös költségvetés aprópénz, jobb híján ezen rágódnak a gazdag országok. Saját bevételüket tekintve aprópénz. Nem is érdemes beszélni róla, csak a szegény országoknak. De ott nagyon! https://koltsegvetes.k-monitor.hu/ Nálunk a 2022-es 28 546 Mrd forintos költségvetésből 2470 Mrd, azaz 9% jött úniós forrásokból!!!!!!!!!!! (német szinten aprópénz, de itthon figyeld a %-ot) Érdemes nézegetni! Főleg a 2023-as rendeleti bevételeket. Mert a legbékepártibb Magyarországon van csak és kizárólag a háborús vészhelyzetre hivatkozva RENDELETI költségvetés! Hol van ez a normalitástól? Apropó, .....7 éve van migrációs vészhelyzet, ahol a saját, általuk meghozott kritériumokat, szabályokat megszegve korlátozhatják a jogaid. Fasza! https://eur-lex.europa.eu/budget/www/index-en.htm Ez itt fent az EU költségvetés. A németek jobb ha meghúzzák a seggüket, mert az ő pfenning baszó politikájuk miatt került az EU zsarolható helyzetbe a gázzal. Nekik ezért a balfaxságért zsebbe kell nyúlni! "Az USA 1945 óta folyamatosan vív direkt vagy proxy háborút," A legnagyobb háborús ellenségeik fejlődtek a legnagyobbat paradox módon (Japán, Németország, DÉl-Korea). Ez aztán az elnyomás! Persze sajnálhatunk diktatúrákat (Panama, Nicaragua), de miért is? Miért vonzó bárkinek az Iráni, Észak Kóreai, Orosz életmód? Hányan szöknek ode és hányan onnan? " brüsszeli fajta "demokrácia" kizárja a konzervatív pártokat a demokráciából," De miért is? Konkrét példát írj! "Tudtad hogy van ilyen hogy TARGET2 az Eu-n belül, és hogy ezzel is kifosztják a német gazdaságot?" A TARGET2 egy pénzügyi elszámoló rendszer, tulajdonosa és üzemeltetője az euro rendszer. A TARGET2 felhasználói az EU központi bankjai és az egyes tagországok kereskedelmi bankjai. Több mint 1700 bank használja a TARGET2-t arra, hogy saját maga vagy ügyfelei számára euróban utaljon át. Ha a bankok fiókjait és leányvállalatait is figyelembe vesszük, a TARGET2-n keresztül több mint 55 000 bank (és ügyfeleik) érhető el világszerte. Önmagában a fenálló adósságoknak, ezek kifizetésének a rendszerhez implicit semmi köze. Az az EKB saját döntésén és a tagállami megállapodásokon alapulnak. A közgazdaságban (közgaszdász volnék) a hiánynak, deficitnet az elmúlt években teljesen új értelmezést adtak. E szerint (mint azt pl a Japán 260% os államadósság mutatja) nincs köze se az inflációhoz, se az állampapírok kamatához. Egyszerűen ezen túllépett a modern közgazdaság tudomány. Ez egy nagyon friss, megosztó téma, de a 2008-as válságból kilábalást Európa pontosan azért vesztette el, mert a német fafejűség, konzervativizmus hátráltatta a "pénzszórást". Ezért az amerikaiak és a japánok is sokkal jobban jöttek ki belőle. Ez nagyon messze vezet, de óriási dogmák dőlnek meg: a hiány mértéke mindaddíg relatív, amíg van mögötte áru fedezet és fogyasztás. A Japánok simán elvannak a 260%-al, az USA a 129%-al, a UK 97%-al, vagy a franciák a 113%-al. Mindenhol sokkal kisebb az infláció, mint nálunk a 73%-al. https://hu.tradingeconomics.com/country-list/government-debt-to-gdp?continent=europe " a rubel százszor biztosabb deviza, " Jajj, jajj ezt nézegetni kellene többet! A 2014-es 33 RUB/USD a háború előtt már évekkel 2020 tól 73-75 RUB/USD volt!!!! Több mint kétszer annyi rubelt kellett adni dollárért (évekig). Akkor azért volt rendes piaca (most nincs) és látszott az elértéktelenedés. Mint ahogy most is 81 RUB/eur. Pedig most az Orosz Nemzeti bank mesterségesen határozza meg az árat! Annak függvényében, hogy az orosz exportőröknek mennyit akar fizetni a kötelező beváltás után, hogy otthon tudjanak béreket fizetni. Amúgy a rubelre nincs forgalom, a kutyának se kell. https://www.portfolio.hu/arfolyam/EURRUB/EUR-RUB%20Spot Ezt valahogy nagyon elnézted. Lassabban. Itt láthatod, hogy értéktelenedett el a rubel: https://www.google.com/search?client=firefox-b-d&q=eur%2Frub "az egészet ráfogják a háborúra meg a szankciókra hát nem" Ki fogja rá? Csak a magyar kormány fizetett hírdetésben milliárdokért. Az olaj is olcsóbb, a gáz meg a fele a háború előttinek! Vagyis az okok már rég megszüntek, de elmehibbantak itthon még szankciós inflációról beszéltek hónapokig. Meg kellene hallgatni a fideszes MNB elnököt, aki elmondja, hogy ez ökörség, ilyen nincs. Habár mára az lett narratíva, hogy" a szankciók nem hozták el a háború végét", de az agyalágyult agymosottak még mindíg szankciós inflációznak. Ilyen az agymosás! "brüsszeli sátán bácsi segít hatalmon maradni, bizonyám..." ezt betudom a munka utáni sörözésnek De láttál-e olyan országot a történelemben, amelyik a "sajátjait" úgy "szabadítja fel", hogy a sajátjai élőhelyét előtte szarrá bombázza, megölve tízezreket is a sajátjaiból? Remélem sikerült árnyalni a helyzetet. (nem bírok telefonon bénázni tovább az írással) Legjobbakat
Zsola69
2023. március 16. 18:35

2023. március 15. 13:46
Lavrov a mai Kissinger. Ez van emberek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!