Olaf Scholz és kísérete Magdeburgba látogatott: rendőrségi kordon védte őket a dühös tömegtől – itt a videó!
A bukott kancellár megemlékezni érkezett.
A szervezetet két német antifa építette ki, 2015 óta rendszeresen terveztek meg, készítettek elő és hajtottak végre brutális támadásokat vélt vagy valós politikai ellenfeleik ellen.
Egészen egy nemzetközi „vörös” bűnszervezetig érnek a múlt hónapban történt brutális támadások szálai. A felfegyverkezett őrjöngő, több embert is félholtra verő balosok közül ugyanis egyikük a hírhedt német szélsőbaloldali Kalapács bandához köthető, amelynek tagjai külföldön hasonló módszerekkel számolnak le politikai ellenfeleikkel – írja cikkében a Magyar Nemzet.
Ismert: a február közepi Kitörés-túra alkalmából hazánkba érkezett német, olasz és görög nemzetiségű antifák, számuk akár a 15 főt is elérhette több támadást is végrehajtottak Budapesten „szélsőjobboldalinak kinéző”, valójában békés járókelők ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya közösség tagja elleni erőszak bűntett miatt folytat büntetőeljárást. A BRFK
A német kommentelők egy része gratulált is a magyar rendőröknek a gyors reakcióért, – a rendőrök 48 órával az események után elfogták a banda több tagját – ugyanis Németországban januárban hasonló támadás történt Erfurtban, amelyet a német hatóságok csak napokkal később tudtak felderíteni.
A budapesti embervadászat vonatkozásában megjegyzendő, hogy néhány napja házkutatást tartott a német speciális rendőrség Lipcse-Connewitzban abban az épülettömbben, amit a keletnémet országrészben rendkívül erős szélsőbaloldali radikálisok egyik központjának tartanak. Az esetről egyelőre annyit tudni, hogy a német rendőrök bizonyítékokat foglaltak le – írja a magyarországi eseményekre vonatkozó friss hírekről beszámolva a Magyar Nemzet.
A csoport tagja az egyik legismertebb német antifa, Lina Engel. Az eddigi vallomások szerint ő és vőlegénye országos hálózatot építettek ki, amely hálózat 2015 óta rendszeresen tervezett meg,
A szervezet „tevékenysége” nagyon egyszerű volt: különböző demonstrációkról hazafelé tartók és saját otthonuk felé sétálók lerohanása súlyos és maradandó sérülések okozásával. Ezért kalapácsokat használtak a különösen sérülékeny testrészeken, mint a fej, a lábszár, a térd és a boka. A támadásokat különböző, előre leosztott és begyakorolt szerepek szerint hajtották végre. Egyiküknek figyelnie kellett az időt és ki kellett adnia a parancsokat. Egy másik személynek fel kellett vennie az „első kontaktot” a célszeméllyel – helyzettől függően megszólítani (például megkérdezni hány óra van) –, vagy akár az első ütést bevinni.
A csoport többi tagjának feladata ezután az áldozat földre vitele, lefogása és súlyos bántalmazása volt. A szerveződéshez különböző közösségi platformokat, mint Facebook és Instagram használtak.