Brüsszel már nagyban ügyködik az új szankciós csomagon: így készül a Trump–Putyin-tárgyalásra

Kaja Kallas addig hallani sem akar engedményekről, amíg Oroszország el nem fogadja a teljes körű, feltétel nélküli tűzszünetet.

A DK elnöke elárulta, kik állnak a párt EP-listájának első három helyén.
Gyurcsány Ferenc a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorának vendége volt, ahol elárulta: a DK EP-listájának első három helyén Dobrev Klára, Molnár Csaba és Vadai Ágnes fog állni. Hozzátette: utóbbi már régóta Brüsszelbe szeretett volna menni, és erre most lehetősége lesz. Gyurcsány hangsúlyozta, hogy a negyedik helytől nyitott a lista, semmilyen döntés és elköteleződés nincs ezzel kapcsolatban.
A DK elnöke azt is elárulta:
Gyurcsány szerint a 2024-ben a 2019-es négynél is több EP-képviselője lesz a pártnak.
Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs