Törökországi földrengés: annyi a sérült, hogy kórházzá alakítottak egy hadihajót

2023. február 18. 11:22

Törökországban és Szíriában a halottak száma szombatra meghaladta a 44 ezret.

2023. február 18. 11:22
null

A szűk két hete történt törökországi földrengésben legalább 120 ezer ember sérült meg, a kórházak pedig nem bírják ellátni a sérültek, jelentések szerint annyira leterheltek az egészségügyi intézmények, hogy átmenetileg egy hadihajót is kórházzá alakítottak. Az ATV-ben bemutatott riport kitér arra is, hogy 11 nappal a földrengés után is találnak még túlélőket: egy nő 258 órát töltött a romok alatt, mielőtt kimentették, egy fiút pedig 260 óra után találták meg, egy másik férfit pedig egy órával később. 

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár helikopterről nézte meg, milyen pusztítást okozott a földmozgás, miután a török fővárosban találkozott Erdogan török elnökkel. 

Szíriában is súlyos a helyzet

A földrengés kíméletlenül pusztított Szíriában is, a földmozgás után a megáradt folyókkal is meg kellett küzdeniük a helyieknek. Egyikük azt mondta, hogy a szomszédaikkal az utcán kell aludniuk az esőben és hidegben, miután az áradás és a földrengés miatt nem mernek visszamenni otthonukba. 

Bassár el-Aszad szír elnök megköszönte a baráti országok segítségét és azt mondta: Szíriának nincs elég erőforrása a katasztrófa utáni feladatokhoz.

Nyitókép: Aleyna Coskun / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Spiltyu
2023. február 19. 01:09
Bassár el-Aszad... mostanában nem nagyon hallani a nevét
390 ft
2023. február 18. 20:43
Imádkozunk török és szír testvéreinkért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!