Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Antuan Ilgit jezsuita szerzetes arról írt közösségi oldalán, hogy amint lehet, újjáépítik a templomot.

A hétfői földrengés következtében egy katolikus székesegyház is összedőlt a dél-törökországi Iskenderun városában. Csodával határos módon azonban a templomban található Szűz Mária szobor sértetlen maradt – számolt be az ACI Prensa.
A Mária-szobor az iskenderuni Angyali üdvözlet székesegyházban található, amely az anatóliai apostoli vikariátus legnagyobb temploma – tette hozzá a lap.

Antuan Ilgit jezsuita szerzetes Facebook bejegyzésben arra kérte a követőit, hogy imádkozzanak értük és a helyi katolikus közösségért.
„Erős földrengés volt. Még sok a kérdés és a bizonytalanság. De a székesegyházunk nincs többé”.
– írta a szerzetes, majd azzal folytatta: „Hála Istennek, a testvérekkel és nővérekkel mindannyian jól vagyunk és igyekszünk segíteni azokon, akik hozzánk fordulnak”.
Antuan Ilgit azt is hangsúlyozta, hogy a templom újjáépítése lesz az egyik legfontosabb feladatuk. A szerzetes végül közzétett egy felvételt az épen maradt Mária-szoborról is, amihez azt írta:
„Elhoztam a Szűzanya képét a székesegyházból. Ez a kép ad nekünk erőt, és ez a kép segít szembenézni mindennel”.
A jezusita szerzetes vonatkozó bejegyzését alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Antuan Ilgıt SJ Facebook-oldala