és az „ország árulóinak” nyilvánították, továbbá megfosztották állampolgárságuktól. José Manuel Albares spanyol külügyminiszter pénteken spanyol állampolgárságot kínált fel a hontalanná vált 222 embernek.
Tízezrek menekültek száműzetésbe 2018 óta
Daniel Ortega nicaraguai elnök azt állítja, hogy bebörtönzött ellenfelei és mások álltak a 2018-as utcai tiltakozások mögött, amely szerinte összeesküvés volt a megbuktatására. Tízezrek menekültek száműzetésbe azóta, hogy a nicaraguai biztonsági erők erőszakosan leverték a kormányellenes tüntetéseket.
Tavaly szeptember közepén az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el, amiben a képviselők aggodalmukat fejezték ki Rolando Álvarez püspök letartóztatása miatt, és a püspök, valamint a politikai okokból fogva tartottak azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására és az ellenük indított valamennyi jogi eljárás megsemmisítésére szólítottak fel.