A Magadfélék című, Netflixen elérhető romantikus film bár a történet szerint házasságkötéssel zárul a Jonah Hill és Lauren London által játszott karakter között, azonban az egyik stábtag azt állítja, hogy a főszereplők között sosem csattant el igazából a hitvesi csók a forgatás alatt – írta a Hollywood Reporter.
A The Brilliant Idiots című podcast legutóbbi epizódjában Kenya Barris rendező filmjéről beszélgettek, amelynek középpontjában egy egy zsidó férfi, Ezra Cohen (Hill) és muszlim nő, Amira Mohammed (London) kapcsolata és családi háttere áll.
„Az utolsó jelenetben még nem is csókolóznak”
A beszélgetés során érintették a közösségi médiában felkapottá vált hitvesi csók kérdését is, amely egy perccel a stáblista elindulása előtt látható. A megszólaló szakértő elmondta, hogy ez egy közepes jfelvétel, amelyet részben kitakarnak a lehulló virágszirmok
„Van egy vicces dolog – nem is tudom, hogy megoszthatom-e ezt a sz@rt –, de az utolsó jelenetben még csak nem is csókolóznak" - (...)