Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„A stylistja nélkül semmi sem lenne. Mindenben rossz és tehetségtelen” – írta közösségi oldalán a volt elnök.

Trump kiakadt azon, hogy Rihanna lesz a Super Bowl sztárja, ugyanis a Chiefs - Eagles mérkőzés alatti show lesz Rihanna első élő fellépése hét év után.
A stylistja nélkül semmi sem lenne. Mindenben rossz és tehetségtelen”
– a Daily Mail szerint ezt írta a volt amerikai elnök a saját közösségi platformján, a Truth Socialen.

A portál szerint az exelnök haragja azután tört ki, hogy Ronny Jackson texasi republikánus képviselő felszólította az NFL-t, hogy vonja ki Rihannát a vasárnapi show-ból, miután a barbadosi énekesnő „F**k Donald Trump” feliratot fújt a texasi Amarillóban található Cadillac Ranchon.
Jackson a közösségi médiában közzétett bejegyzésében azt írta: „Karriert csinált abból, hogy degenerált mocskot okád, miközben minden adandó alkalommal rosszat mond Amerikáról. Miért mutatja be az NFL ezt a szart? Rihannának nem kellene a félidő fellépőjének lennie!”
2019-ben Rihanna célba vette már Trumpot elnöksége alatt, és a Vogue-nak adott interjújában „Amerika legelmebetegebb emberének” nevezte.
Nyitókép: Brendan Smialowski/AFP