Feminista jogvédők továbbra is aggódnak az abortusz miatt Olaszországban

2023. január 10. 09:26

„A szívverés volt a legrosszabb dolog” – osztotta meg az abortuszával kapcsolatos drámáját egy hölgy.

2023. január 10. 09:26
null

A Mandiner korábban már beszámolt róla, hogy olasz feministák tüntettek Giorgia Meloni ellen, méghozzá elég durva hangnemben. Voltak olyan transzparensek, amelyekre ez a felirat került: „Meloni, te fasiszta, készülj a háborúra”

Giorgia Meloni azóta elmondta, hogy nem készül a vonatkozó törvények módosítására. A feministák látószögébe Olaszország mellett Lengyelország is bekerült, ahol 2021-ben olyan törvényt hozott,

amely szinte minden esetben törvénytelennek minősíti a terhességmegszakítást.

Magyarország is a közelmúltban szigorította a vonatkozó szabályozást – mutatott rá hétfőn a Reuters.

Személyes történetek

A lap az abortusz kapcsán történeteket osztott meg az olvasóival. Az egyikből kiderül, hogy egy 24 éves joghallgatóról kiderült 2021 nyarán, hogy terhes. Mivel nem várt terhesség volt, így azonnal egy orvoshoz sietett, hogy megelőzze az abortuszra vonatkozó olaszországi 90 napos határidőt.

Végül talált a nápolyi otthona közelében egy olyan orvost, aki hajlandó volt terhességmegszakítást végezni. Az egyetemi hallgató számára a legnagyobb megrázkódtatást az okozta, hogy az első találkozón a személyzet arra kényszerítette, hogy folytassa a terhességet, és még a magzat szívverését is meghallgattatták vele, annak ellenére, hogy többször megkérte őket, némítsák el a hangot.

Erre azért volt szüksége, mert az abortuszt mély megbélyegzés övezi a túlnyomórészt katolikus országban.

Az abortusz kérdése a gyakorlatban

Az abortusz 1978 óta legális Olaszországban, de az eljáráshoz való hozzáférés továbbra is korlátozott és nehézségekbe ütközik. Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint a nőgyógyászok 69%-a és az aneszteziológusok 46%-a lelkiismereti okokból nem hajlandó abortuszt végezni.

A nyitókép illusztráció. Fotó: MAURO UJETTO / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. január 10. 17:43
2023-at írunk! Van védekezés és van terhesség! Ki mit választ! Ja és kéne felvilágosítás a nagy nyugaton!
hakos
2023. január 10. 17:39
A feministák számára engedélyezni kell az önmagukon elvégzett utólagos abortuszt. Ha ilyen jó dolognak tartják, akkor abortálódjanak el saját maguk....
orygabor
2023. január 10. 16:45
Ezt hogy kell pontosan érteni, "hogy nem várt terhesség"? Ült otthon és egyszer csak lett, vagy hogyan?
kikicsoda
2023. január 10. 14:25
Olasz feministák aggódnak az abortusz miatt. Van miért aggódni. Az olasz termékenységi ráta 1.29, a harmadik legalacsonyabb az EU-ban. Egy-két generáción belül Olaszország nagyon másként fog kinézni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!