Hazugságnak minősítette a Kreml szóvivője hétfőn Boris Johnson egykori brit kormányfő azon állítását, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rakétacsapással fenyegetőzött egy februári telefonbeszélgetésük során.
Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője arra reagált, hogy a The Daily Telegraph és a Daily Mail című lap közölte: Johnson egy dokumentumfilmben, amelyet a BBC közszolgálati televízióban hétfőn mutatnak be, kijelentette: Putyin egy 2022. február 2-i telefonbeszélgetésben „mintegy megfenyegette” őt, rakétacsapásra utalva.
A BBC híroldalán hétfőn megjelent ismertető szerint Johnson arra figyelmeztette akkor Putyint, hogy egy Ukrajna elleni invázió nyugati szankciókat vonna maga után, és még több NATO-erő vonulna fel Oroszország határainál. Azzal is próbálta elejét venni az orosz katonai fellépésnek, hogy közölte Putyinnal:
Ukrajna »belátható időn belül« nem csatlakozik a NATO-hoz.
„Amit Johnson úr mondott, az nem igaz. Pontosabban: hazugság” – hangsúlyozta a brit sajtó által idézett exkormányfői nyilatkozatról a Kreml szóvivője. Peszkov szerint ez lehet szándékos hazugság Johnson részéről, ami felveti a kérdést, hogy miért ezt a verziót adja elő a történtekről, de az is lehet, hogy a brit miniszterelnök akkor »ténylegesen nem értette meg, miről is beszélt neki Putyin. „Akkor egy kicsit kényelmetlenül érezzük magunkat az elnökünk tárgyalópartnerei miatt” – tette hozzá Peszkov.