A feleségemnek és nekem el kellett menekülnünk a hazámból – Harry herceg megszólalt Diana halálával kapcsolatban

2023. január 09. 06:18

Harry szerint az aluljáróban szinte „fizikai lehetetlenség”, hogy bárki elveszítse uralmát járműve felett, még akkor is, ha előtte lehajtott egy-két italt.

2023. január 09. 06:18
null

Harry – III. Károly király és Diana 38 éves másodszülött fia, a tavaly szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő unokája, aki jelenleg az ötödik a brit trónutódlási sorban – az ITV brit kereskedelmi televíziónak adott interjút.    

Az ITV által Harry új, „Spare” (Tartalék) című könyvének megjelenése előtt alig két nappal, vasárnap éjszaka leadott - közép-európai idő szerint hétfő hajnalba nyúló – 95 perces műsorban a herceg elmondta: évekkel édesanyja halála után kérte, hogy autóval, ugyanolyan sebességgel vigyék át őt azon a párizsi alagúton, amelyben Dianát a végzetes autóbaleset érte.    

Harry szerint az aluljáróban szinte „fizikai lehetetlenség”, hogy bárki elveszítse uralmát járműve felett, még akkor is, ha előtte lehajtott egy-két italt.

Hozzátette azonban: ez alól csak az jelent kivételt, ha a sofőrt valami teljesen elvakítja. 

Harry ezzel egyenes utalást tett arra, hogy meggyőződése szerint édesanyja halálát a kocsit motorokon üldöző fotósok hada okozta. Elmondta: vele is többször előfordult, hogy amikor angliai vidéki útjairól autóval tartott vissza Londonba, a fotósok „szó szerint ráugrottak” kocsijának motorháztetejére, és nem látott tőlük semmit.    

Diana hercegnő – Harry és bátyja, Vilmos trónörökös édesanyja, aki súlyos botrányok közepette 1996-ban vált el Károly akkori trónörököstől, a jelenlegi brit uralkodótól - 1997-ben, 36 esztendős korában halt meg Párizsban, amikor az őt és akkori barátját, Dodi Fayedet szállító Mercedes nagy sebességgel egy aluljáró pilléreinek csapódott. Diana mellett életét vesztette Fayed és a gépkocsi francia sofőrje, Henri Paul is; az egyetlen túlélő Trevor Rees-Jones, Dodi Fayed testőre volt.    

A járművet a baleset éjszakáján motorkerékpárokon üldözte több tucatnyi fotós, akik egybehangzó tanúvallomások szerint a szerencsétlenség utáni pillanatokban sem nyújtottak segítséget,

ehelyett tovább fotózták az akkor már haldokló, súlyosan sérült hercegnőt.    

A több mint egy évtizedig tartó brit és francia vizsgálatsorozatot 2008 áprilisában lezáró londoni felsőbírósági végzés súlyos gondatlanságból elkövetett emberölésnek minősítette Diana halálát, amelyért az esküdtek a hercegnő autóját üldöző fotósokat és a gépkocsi ittas vezetőjét tették felelőssé. 

(MTI)

Nyitókép: Christopher Furlong / POOL / AFP

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elfújta az ellenszél
2023. január 13. 11:10
Ugyanazt játssza ez a faszi - hercegnek szándékosan nem nevezem - mint a hülye anyja. Illegeti magát a paparazzik előtt, a bulvármédia szennyében lubickolva érzi jól magát, aztán méltatlankodik rajtuk. Prosti aki szüzet játszik, ugyanolyan szinten van mint az apósa, talán még rosszabb is a feleségénél
Zuzmorc
2023. január 09. 20:41
Az igazság az, hogy diácska egy rohadék lotyó volt, kurva, nem kár érte. Sőt! harry pedig egy humanoid trágya, a ribanc döggel együtt.
Reszelő Aladár
2023. január 09. 16:53
Megkezdődött a Windsor-ház lebontása. Harry és Meghan kapták a kalapácsot és rögvest munkába láttak. III Károly pedig Utolsó Károlyként vonul majd be a történelembe.
KBA98
2023. január 09. 16:49
Egy hülye seggfej, akit egy kurva bevitt az erdőbe!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!