Putyin az EU-s olajárplafonról: Már mondtam, egyszerűen nem fogunk eladni azoknak az országoknak, amelyek ilyen döntéseket hoznak

2022. december 09. 17:17

Az orosz elnök szerint a Nyugat döntése „ostobaság”.

2022. december 09. 17:17
null

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken közölte: Oroszország a világ legnagyobb energiaexportőreként csökkentheti az olajkitermelést, és megtagadja az olaj eladását minden olyan országnak, amely a Nyugat által az orosz olajra kivetett árkorlátozást alkalmazza – tájékoztatott az Euronews.

Az Európai Unió tagállamai múlt héten pénteken határoztak arról, hogy

a G7-tel kötött megállapodás alapján felső határt szabnak az orosz kőolaj árára.

A lap arról is tájékoztatott, hogy az olajársapka felső határa legalább 5 százalékkal lesz alacsonyabb az orosz olaj világpiaci áránál, ezt a szintet pedig kéthavonta fogják felülvizsgálni.

Az EU-tagállamok azután állapodtak meg az orosz kőolaj globális vásárlására vonatkozó 60 dolláros árplafon bevezetéséről, hogy a még keményebb fellépést – tehát a még alacsonyabb felső határt – szorgalmazó Lengyelország feladta ellenvetéseit. Az uniónak tehát sikerült még december 5-e előtt döntenie az árplafonról, 5-én ugyanis életbe lép az orosz tengeri olaj EU-ba történő behozatalának tilalma. A döntés részleteiről a Mandiner is beszámolt.

Az Euronews kiemelt néhány mondatot Putyin pénteki nyilatkozatából. „Ami a mi reakciónkat illeti, már mondtam: egyszerűen nem fogunk eladni azoknak az országoknak, amelyek ilyen döntéseket hoznak.

„Gondolkodunk, egyelőre nincsenek fix megoldások. A konkrét lépéseket egy orosz elnöki rendeletben vázoljuk fel, mely a következő napokban jelenik meg” – állította Putyin, és hozzátette, hogy Moszkva nem veszít a nyugati árplafon miatt, továbbá hogy a kormány pénzügyei rendben lesznek. Közölte, hogy a Nyugat döntése „ostobaság”, és hogy az árplafont elfogadó országok energiaárai az egekbe szökhetnek.

Nyitókép: Sergey Guneev / Sputnik / AFP

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dobrevita
2022. december 09. 23:44
Ez lenne az a nagyon híres liberalizált piac?
teljesenertelmetlen
2022. december 09. 19:45
Én most már tényleg azt kívánom, hogy feküdjön meg Európa. Aki ennyire hülye, az megérdemli.
Backstab
2022. december 09. 19:39
Igen jol teszi.
Namond
2022. december 09. 18:28
Ezen a békekötés sem segít. Igen bajos lesz a kereskedelmi kapcsolatok visszaépítése. Danke, Frau UvdL
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!