Elhunyt Duray Miklós

2022. december 30. 16:50

Esterházy János óta a felvidéki magyar közösség és politikai élet legnagyobb formátumú, meghatározó alakja volt.

2022. december 30. 16:50
null

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy 2022. december 30-án, életének 77. évében hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár, Esterházy János óta a felvidéki magyar közösség és politikai élet legnagyobb formátumú, meghatározó alakja – tájékoztatott  pénteken a Felvidék.ma.

Aki ismerte őt, tudja, nem túlzás azt mondani: az a típusú ember volt, aki egy nap alatt legalább kettőt élt. Ritkán lehetett őt otthon találni, tétlenül pedig soha. Ismerősei, és azok, akiket barátságával tüntetett ki, számíthattak a néha egészen képtelen időpontokban érkező telefonhívásokra, melyek mindig izgalmas és tanulságos beszélgetést jelentettek, kezdve a kőkemény aktuálpolitikától a nemzetpolitikán-nemzetstratégián át a világ ügyes-bajos dolgaiig.

Beszélt, írt, tanított, rendszert váltott, az élen állt, amikor ez akár életveszélyes is lehetett, de tudott háttérbe is vonulni, ha ezt kívánta meg tőle a közösség érdeke – ezeket a megrendítő szavakat közölte a lap.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eredmeny
2023. január 01. 10:21
Béke poraira. Hont András ismét bizonyította emberségét, és tehetségét. Mindenkinek BÚÉK!
galancza
2022. december 31. 20:03
Duray Miklós megfogalmazhatatlanul jó ember volt, olyan, mint Csurka István! Nem véletlenül voltak jó barátok.
röviden
2022. december 31. 16:47
Megrendítő veszteség.
balbako_
2022. december 31. 14:29
A magyarság még az anyaországtól elszakítva is kitermeli a soraiból az elkötelezett vezetőket. Duray a Felvidék magyarjait képviselte egész életében Esterházy János örökébe lépve. Még a börtönt is megszenvedte népe érdek-képviseletéért, ami ocsmány, hogy a ma a DK-ban nyáladzó kommunista múmiák feljelentése nyomán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!