Nagy változás a szerb-koszovói konfliktusban – több ponton is lezárták a határt a szerbek

2022. december 28. 11:24

Ez nagyon megnehezítheti a munkába vagy látogatóba járó koszovóiak életét.

2022. december 28. 11:24
null

Koszovó lezárta szerdán a legforgalmasabb átkelőt a szerbiai határon, miután a szerb oldalon – a koszovói szerbek akcióinak támogatása jeléül – tüntetők eltorlaszolták az oda vezető utat.

A koszovói külügyminisztérium a Facebook-oldalán közölte, hogy azoknak, akik Szerbiában éppen úton vannak Koszovó felé, a merdarei határátkelő helyett másik átkelőt kell keresniük, vagy Észak-Macedónia felől kell belépniük az országba.

December 10. óta már két másik átkelőt is lezártak a szerb-koszovói határon, és jelenleg már csak három átkelő van nyitva a két ország között.

A merdarei határátkelő lezárása komoly gondot okozhat annak a több ezer, külföldön dolgozó koszovóinak, aki az ünnepekre haza akar térni látogatóba,

és ezt most csak kerülőúton teheti meg. Továbbá a merdarei átkelőt teherszállító kamionok is nagy számban használják.

A koszovói szerbek napok óta úttorlaszokat emelnek Észak-Koszovóban. Hétfőn Szerbia fokozott készültségbe helyezte a koszovói határ közelében állomásozó csapatait, és Aleksandar Vucic szerb elnök a Koszovóhoz közeli, dél-szerbiai Raska városba utazott, ahol Milan Mojsilovic vezérkari főnökkel tanácskozott a biztonsági helyzetről. Vucic közölte: elrendelte a hadsereg legmagasabb fokú készültségét, hogy „megvédelmezzék népüket (Koszovóban) és megóvják Szerbiát”.

A Vucic által felkeresett kaszárnya mintegy öt kilométerre található attól a koszovói határ mentén kialakított ütközőzónától, ahova a szerb biztonsági erők csak a NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó haderő (KFOR) engedélyével léphetnek be. 

Hónapok óta feszült a heylzet

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. Koszovó északi részén, tömbben mintegy ötvenezer szerb él, és körülbelül ötvenezren laknak az ország más részein is, szórványban.

Koszovó északi részén hónapok óta feszült a helyzet.

A helyi szerbek napok óta barikádállítással és a Koszovó és Szerbia közötti határátkelőkhöz vezető utak lezárásával tiltakoznak

az ellen, hogy a koszovói rendőrség letartóztatott több egykori koszovói szerb rendőrt. A tiltakozók a szerintük koholt vádak alapján elfogottak szabadon bocsátását követelik.

A koszovói fél szerint a barikádokat bűnbandák állították, a nemzetközi közösség pedig mindkét felet nyugalomra inti, és az úttorlaszok eltávolítását követeli.

(MTI)

Nyitókép: ERKIN KECI / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kedveslány34
2022. december 28. 14:47
Remélem nem LESSZ újabb háború Magyarországon élek de a férjemmel külföldön dolgozunk. Szlovákiában. Isten adja hogy vissza tudjunk menni. És ha ne adj isten kitör Magyarországot semmi téren ne érintse. Férjem 47 éves utolsó Sorkatona. Nem akarom elveszíteni sem a családom jó lenne ha leülnének a picsába
pepita
2022. december 28. 14:43
Tudom,hogy hosszabb!! Csak két előző példa : vereségeik után hová menekültek,ki fogadta be őket?? Hálásak voltak érte. 1848-as szerepük, is ezt példázza. "Keresztény ország" nézz végig dél-szerbián , nincs falu ahol ne lenne minaret.
Hohokam
2022. december 28. 14:33
Adok-kapok - megbukik a sorosista kormány Bulgáriában, elkezdenek arcoskodni az albánok/NATO a szomszédos Szerbiában/Koszovoban, a kitartott görög kormány az ukrajnai fegyverszállítással szerződést szegett, amihez a (most....) orosz-barát törökök is hozzászólhatnak.... mi lesz itt, ha Szlovákiában is szuverenista kormány lesz az EU-pincsi után....
confitür
2022. december 28. 13:54
Koszovó Szerbia elidegeníthetetlen része,és így is lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!