Puccsra készültek Németországban – óriási razziával csap le a rendőrség!

2022. december 07. 09:18

Több mint 130 helyszínen tart razziát a német rendőrség szerda reggel óta – a hatóságok szerint nagyszabású puccsra, a német államrend megdöntésére készült egy titkos szerveződés.

2022. december 07. 09:18
null

A német sajtó, köztük a Die Welt arról ír: egy rejtélyes szerveződés erőszakos puccsra készült a német kormány ellen, hogy egy másfajta államformát vezessen be.

A szervezkedők ellen szerda reggel óta több mint 130 helyen csapott le a rendőrség, razziákat tartanak szerte az országban, mintegy háromezer fős szövetségi és tartományi rendfenntartó erő részvételével.

A Welt szerint

az úgynevezett „Reichsbürgerekre”, a „birodalmi polgárok” nevezetű mozgalomra csaptak le

a hatóságok, akiknek egy része erőszakos akciókra készült a gyanú szerint.

Huszonöt személyt vettek eddig őrizetbe. A szövetségi ügyészség terrorista szervezet alakításának gyanújáról beszél.

Az ügyészség szerint a csoportosulás célja az volt, hogy Németország fennálló államrendjét megdöntse, és helyére a már meglévő, kidolgozott terveik alapján új államformát vezessen be. Az ügyészség szerint a szervezkedők tudták, hogy ezt a célt csak katonai erővel és az államot képviselő személyek elleni erőszakkal lehet elérni.

A szervezkedők egy része a hatóságok szerint

fegyveres csoportot hozott létre a puccs megvalósítására.

A Welt úgy tudja, hogy a razziák részeként egy korábbi AfD-s Bundestag-képviselő, Birgit Malsack-Winkemann berlini házába is betörtek a kommandósok.

Felléptek a hatóságok egy régi nemesi család tagja ellen is: a Welt XIII. Henriket, Reuß hercegét nevezi meg, aki annak a családnak a leszármazottja, akik a türingiai Reuß hercegségét uralták a német császárság 1918-as bukásáig. A hatóságok szerint a szervezkedők a herceg egyik vadászkastélyát használták találkozókra.

XIII. Henrik herceg egy nyilvános beszédében korábban

arról értekezett, hogy Németország ma nem szuverén állam,

csak egy fizetésre kötelezett vazallus ország – ezzel szemben az egykori Reuß hercegségében az emberek boldog életet éltek, a közigazgatás átlátható volt, és ha gond akadt, az emberek egyszerűen szóltak a hercegnek. A Welt szerint a herceg zsidóellenes összeesküvés-elméleteket is terjesztett.

A szervezkedés legfőbb területe Baden-Württembergben volt, csak ebben a tartományban harminc helyszínen razziáznak.

Mint arról egy korábbi cikkünkben írtunk: a Reichsbürgerek kétségbe vonják (vagy éppen tagadják) a Német Szövetségi Köztársaság létjogosultságát,

helyette inkább a császárságot állítanák vissza,

lehetőség szerint az első világháború előtti határokkal. Reichsbürgerek már léteznek néhány évtizede, és eddig leginkább csak akkor lehetett a különböző híradásokban hallani róluk, amikor egyikük-másikuk megpróbált a barkácsolt birodalmi személyi igazolványával hivatalos ügyet intézni, esetleg külföldre utazni. Sok Reichsbürger ugyanis annyira tagadja a jelenlegi Németország joghatóságát az ország területe felett, hogy nem hajlandók elfogadni a német személyi igazolványt vagy útlevelet – mondván, hogy ők nem német állampolgárok.

2016-ban egy Reichsbürger megölt egy rendőrtisztet a bajorországi Georgensgmündben, aki a férfi lőfegyverei miatt intézkedett annak otthonában. A Reichsbürgerek között tehát vannak agresszív, tettre kész tagok is, akik közül sokan más szélsőjobbos-neonáci csoportosulással is kapcsolatban állnak, ami a nemzetbiztonsági szervek számára is gyanússá tették a mozgalmat.

A Reichsbürger-mozgalomról korábbi cikkünkben olvashatnak többet:

Hippik, neonácik, birodalmi németek a víruskorlátozások ellen - mi folyik Berlinben?

Melyik az az ügy, ami miatt egyszerre vonulnak szivárványos és német birodalmi zászló alatt? Mi lehet képes egyesíteni a német politikai spektrum egymástól ilyen távol álló szereplőit? A válasz természetesen a koronavírus: szombaton majdnem húszezren gyűltek össze Berlinben azért, hogy a kormány korona-politikájával szemben tüntessenek.

 

A nyitókép illusztráció. Fotó: David Young / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 252 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ma is bukik a Zorbán...
2022. december 07. 22:26
Az biztos, hogy sokban igazuk van, főleg a mostani szélsőbalos CIA-bábkormánynál nyilvánvaló, hogy nem a németek érdekeit képviseli. Jó lenne, ha valaki megdöntené ezt az undorító, alávaló, Európa-ellenes bolsevista rezsimet.
Zolotarjov
2022. december 07. 21:24
,,Államellenes izgatás..,, Nincs új a nap alatt.
XTRO
2022. december 07. 17:15
Deutschland , Deutschland über alles.. csodálatos, a német kormány az amerikaiak bábja, migránsok gyerekeket ölnek az utcákon, a buzilobbi még a futballválogatottat is lenullázta ..de ez nem számít. A német rendőrség soha nem látott erővel lecsap a normalitás utolsó szikráját képviselő polgárokra. Akik természetesen fehér, született német hazafiak és nem marad el.. nácik !! Micsoda lehetőség, most mikor egyre jobban látszik a libsi-zöld balfaszság, na akkor megmentik Németországot a náciktól !! Ezek után ha valaki mást gondolna, tudja mi fog történni..
dodek01
2022. december 07. 16:40
Ami késik, az nem múlik !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!