Hippik, neonácik, birodalmi németek a víruskorlátozások ellen – mi folyik Berlinben?

Melyik az az ügy, ami miatt egyszerre vonulnak szivárványos és német birodalmi zászló alatt? Mi lehet képes egyesíteni a német politikai spektrum egymástól ilyen távol álló szereplőit?

A válasz természetesen a koronavírus: szombaton majdnem húszezren gyűltek össze Berlinben azért, hogy a kormány korona-politikájával szemben tüntessenek. A nap folyamán szervezett demonstrációk

akik közül este többen a Bundestag épületét is megrohamozták. De hogyan kerülnek fekete-fehér-vörös zászlók Berlin utcáira százkét évvel a Német Császárság megszűnése után? 

Egy feszült ország

Németországban keddig 243 559 koronavírusos fertőzést regisztráltak, ez 7 756-tal több, mint az egy héttel ezelőtti adat. A járvány németországi csúcspontjának idején, vagyis április elején napi hatezer volt az új fertőzések száma, a helyzet tehát jóval súlyosabb volt, mint most. A legtöbb tartományi kormány szigorú védekezőintézkedéseket tett kötelezővé a koronavírus terjedésének lassítása érdekében – ezek többé-kevésbé elérték céljukat, eddig a fertőzöttek kevesebb mint négy százaléka esett a járvány áldozatául. 

A nemzetgazdaság szempontjából viszont sokkal pusztítóbb volt a COVID-19 első hulláma az országban.

– elég csak a hatalmas autóipari konszernekre gondolni –, és még olyan szimbolikus veszteségek lehetőségével is szembe kellett nézni, mint a világszerte egyik legismertebb német brand, a Lufthansa csődje; igaz, ezt egy komolyabb tőkeinjekció segítségével egyelőre sikerült elkerülni. 

És akkor ott van még a mellbevágó adat: a német munkahelyek 37 százaléka a Kurzarbeit szabályai szerint dolgozott – még augusztus végén is. Talán már magyarosan, kisbetűvel is le lehet írni, hiszen itthon is rengeteg munkahelyen álltak át rá: a kurzarbeit szó szerint rövidebb munkaidőt jelent, amiért értelemszerűen kevesebb pénz is jár, jelesül az egyébkénti nettó munkabér hatvan százaléka (legalább egy gyermek esetén pedig a kétharmada). Bár a kurzarbeit szerint működő német munkahelyek száma folyamatosan csökken, ez nyilván nem nyugtatja azokat, akik létbizonytalanságba kerültek ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően. Nem is beszélve azokról, akik a válság miatt elveszítették munkahelyeiket: Németországban augusztus végén 6,4 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami majdnem másfél százalékkal magasabb, mint az egy évvel ezelőtti adat. 

Augusztus utolsó napjaiban és szeptember elején ráadásul minden tartományban becsöngettek Németországban, ami érthető okokból sok szülőt tölt el aggodalommal. Az iskolai megelőző intézkedések tartományonként eltérőek.

A különböző német lapok facebookos kommentszekcióiban szép számmal látni különböző elméleteket arról, hogy az orr és a száj eltakarása tüdő- vagy agykárosodást okoz a gyerekeknek, amit persze nem lehet biztosan tudni. 

Jók a programok, csak sok a reichsbürger

Szombaton tehát az alusapkás összeesküvéselmélet-hívőktől kezdve az elégedetlenkedő nyárspolgárokon keresztül a neonácikig lényegében mindenfajta társadalmi csoport képviseltette magát a szövetségi fővárosban.

Kicsit ironikus, de a rendőröknek kora délután fel kellett oszlatniuk a demonstrációkat, mivel a résztvevők nem tartották be a maszkviselésre és a távolságtartásra vonatkozó előírásokat – hiába,

A berlini szenátus augusztus végén egyébként úgy határozott, hogy tokkal-vonóval betiltja a koronademonstrációkat, miután a korábbi megmozdulások során a résztvevők nem tartották be a járványügyi intézkedéseket. A város szociáldemokrata belügyi szenátora, Andreas Geisel szerint „a döntés nem a gyülekezési szabadság ellen, hanem a fertőzésmegelőzés miatt született”; a berlini közigazgatási bíróságot viszont nem hatotta meg az érvelés, így a tüntetéseket végül meg lehetett tartani. 

És volt egy érdekes demonstráció, ami tele volt birodalmi zászlókkal, és aminek a vége a Bundestag épületének megrohamozása lett. Érdemes megnézni az erről készült videót, egészen szürreálisak a képsorok: 

A színpadon kiabáló rasztahajú nőt állítólag Tamara K.-nak hívják, foglalkozását tekintve természetgyógyász, saját bevallása szerint tapasztalt rákterapeuta – írja a Der Tagesspiegel. Ezzel kapcsolatban okkal vannak kétségei az egyszeri olvasónak, az viszont a videón is látszik, hogy K. ügyesen mobilizálja az embereket.

A demonstrálókhoz intézett szónoklata a következőképpen hangzik: „Ma itt, Berlinben világtörténelmet írunk. Nézzetek körül, a rendőrök levették a sisakjaikat. [Itt állunk] ez előtt az épület előtt, Trump pedig Berlinben van. Az egész követséget hermetikusan lezárták, már majdnem győztünk. Tömegre van szükségünk. Most kell megmutatnunk, hogy mindannyian itt vagyunk. Felmegyünk oda, és megmutatjuk, ki az úr a háznál. Bátran legyőzzük ezeket a kis apróságokat [a rendőröket], békésen felmegyünk a lépcsőn, és megmutatjuk Trump elnöknek, hogy világbékét akarunk, és hogy már tele a tökünk ezzel az egésszel. Győztünk.” 

És akkor megindult a „roham”.

Ami azt illeti, valószínűleg Trump elnöknek sem tudták így megmutatni, hogy a világbékét akarják – legfőképpen azért, mert az amerikai elnök nem is járt a német főváros közelében. A birodalmi zászlós tüntetőket ez mindenesetre nem zavarta – ellentétben azzal a nagyon is tényszerű dologgal, hogy Németország ma egy szövetségi köztársaság, nem császárság, illetve hogy a kormány élén Angela Merkel áll, és nem Otto von Bismarck. 

Birodalmi nosztalgia

A megjelentek közül sokan ugyanis Reichsbürgernek, azaz birodalmi polgárnak vallják magukat. Ez pontosan az, aminek látszik: a reichsbürgerek kétségbe vonják (vagy éppen tagadják) a Német Szövetségi Köztársaság létjogosultságát, helyette inkább a császárságot állítanák vissza, lehetőség szerint az első világháború előtti határokkal. Reichsbürgerek már léteznek néhány évtizede, de túlzás lenne azt állítani, hogy a birodalmi nosztalgia széles tömegeket mozgatna meg az országban. Sőt: a reichsbürgerekről eddig leginkább csak akkor lehetett a különböző híradásokban hallani, amikor egyikük-másikuk megpróbált a barkácsolt birodalmi személyi igazolványával hivatalos ügyet intézni, esetleg külföldre utazni. Sok reichsbürger ugyanis annyira tagadja a jelenlegi Németország joghatóságát az ország területe felett, hogy nem hajlandók elfogadni a német személyi igazolványt vagy útlevelet – mondván, hogy ők nem német állampolgárok.

A tagadásból következően az is könnyen kitalálható, hogy a reichsbürgerek többnyire nem a makulátlan adómoráljukról vagy az állami erőszakszervezetekkel való feltétlen együttműködésükről ismerszenek meg. A legtöbb reichsbürger persze leginkább csak ártalmatlan idióta, semmint a német állam legitimitására jelentett kockázat, de sajnos ellenpélda is van:

a bajorországi Georgensgmündben, aki a férfi lőfegyverei miatt intézkedett annak otthonában. A reichsbürgerek között tehát vannak agresszív, tettrekész tagok is, akik közül sokan más szélsőjobbos-neonáci csoportosulással is kapcsolatban állnak, ami a nemzetbiztonsági szervek számára is fontossá teszi a mozgalmat.

A reichsbürgermozgalom egyáltalán nem egységes, a tagok számára vonatkozóan csak becslései vannak a német belügynek – az úgynevezett „önigazgatókkal” (Selbstverwalter) együtt tizenkilencezerre teszik a számukat. 

A reichsbürgermozgalom egyébiránt a Németország feletti szuverenitást is magának vindikálja – legalább 2004 óta, hiszen ekkor alakult meg a „Német Birodalom” emigráns kormánya Hannoverben.

aki a 2011-ben kiadott „személyes vészhelyzeti tervet” még úgy írta alá, hogy „Germán-német birodalmi üdvözlettel: Ő királyi felsége Norbert Rudolf Schittke fejedelem, Romkerhall, a Hannover-ház és a Windsor-ház hercege, a Német Birodalom és a Német Császárság birodalmi kancellárja”. Az egyébként elég szórakoztató dokumentum a „birodalmi kancellária” zavarbaejtően németjuhászos-címeres „világháló-oldalán” böngészhető.  

Steinmeier megint a demokráciáért aggódik

Más kérdés, hogy a reichsbürgerek talán csak szombaton kerültek igazán közel a hatalomhoz, legalábbis ami a fizikai távolságot illeti. Nagy győzelem ez a mozgalom számára: még ha nem is teljesen az ő ügyük a járvány terjedése ellen hozott intézkedésekkel szembeni tiltakozás, a „rohammal” mégis sikerült felhívniuk magukra a figyelmet. Azzal, hogy a szombati tüntetések nem tisztán neonáci vagy reichsbürger-megmozdulások voltak, hirtelen az ő jelenlétük is megalapozottá, legitimmé vált. Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök persze sietett eldurrantani az

című lózungot, ami kis túlzással minden szélsőjobbos megmozdulás kapcsán elhangzik az egykori külügyminisztertől. 

A német demokráciát talán valóban fenyegetik a szélsőjobboldaliak és a neonácik – a Lübcke-gyilkosság szomorú bizonyítéka ennek –, de a szombati tüntetés aligha támaszthatja ezt alá. Néhányan felrohantak birodalmi (és szivárványos, és török, és még ki tudja, milyen) zászlókkal a Reichstag lépcsőjén, igen. Őket az odavezényelt három rendőrtiszt sikeresen meg tudta állítani, még vagyoni kár sem keletkezett.

így tartva szimbolikusan is távol a szélsőjobboldal fenyegetését a Bundestagtól. Aztán mindenki szépen hazament, a német sajtó meg továbbra is azt találgatja, hogy ki lehetett az a rasztahajú nő, aki felhergelte a demonstrálókat. 

Nem arról van szó, hogy nem veszélyes ez a szcéna – Georgensgmünd világosan megmutatta ennek az ellenkezőjét. Sokkal inkább arról, hogy a politikai elit és a baloldal folyamatos demokráciaféltése szép lassan, de kiüresedik. 

Nyitókép: REUTERS/Christian Mang