Hozzátette: „Igen, de ehhez az is hozzátartozik, hogy az ukránok a gabona döntő részét a fejlett világnak adták el, mert ott lehetett azonnal pénzhez jutni. Mindez azt mutatja, hogy nagyon sokféleképpen magyarázza a két oldal az eseményeket. Mind az oroszok, mind pedig az ukránok elképesztő mértékben hazudnak.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy az ukrán propaganda rendkívüli mértékben képes hatni Nyugat-Európára”.
Ezután leszögezte: „Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a napokban azt mondta, hogy ha véget ér a háború – feltéve, ha győznek, teszem hozzá –, akkor Ukrajna lesz a térség meghatározó katonai hatalma és ettől kezdve érvényesíteni fogja érdekeit. Abból indulnak ki, hogy azokkal a nyugati fegyverekkel, amiket ingyen kaptak, és a nyugati kölcsönökkel, amiket soha nem fognak visszafizetni, azzal majd a szomszédaikat zsarolni tudják – mindez több, mint furcsa. Ettől kezdve, mint egyetemi tanár mondom – mert a politikusok ilyet nem mondhatnak ki –
vajon melyek lesznek azok a szomszédai, amelyeket Ukrajna katonailag akar majd zsarolni?”
Nyitókép: Földházi Árpád