Német képviselő az EP-ben: Románia Európa vadkeletje, nem érdemli meg, hogy az Európai Unió vagy Schengen tagja legyen

2022. október 06. 15:09

Még Ukrajnában is jobb az infrastruktúra, mint Romániában – tette hozzá Guido Reil.

2022. október 06. 15:09
null

Az elmúlt években elsősorban Németországon és Hollandián múlott Románia schengeni csatlakozása, de miután augusztusban Olaf Scholz német kancellár is támogatását adta az ország teljes körű tagságához, mindenki biztosra veszi, hogy még idén megtörténik a várva várt csoda – írja a Főtér.

Az Európai Unió illetékes testülete, az Igazságügyi és Belügyi Tanács decemberben dönthet, az Európai Parlament ugyanakkor az október 17–20. közötti ülésszakán bocsátja szavazásra az ezzel kapcsolatos állásfoglalását. A lap szerint bár a romániai EP-képviselők egységfrontot alkotnak, és láthatóan európai szinten is nőtt az ügy támogatottsága, vannak, akik kifejezetten ellene vannak a csatlakozásnak.

Guido Reil, az Identitás és Demokrácia (ID) képviselőcsoportjának tagja azt állította, hogy az ország még az EU-tagságra sem méltó, nemhogy a szabad közlekedést biztosító övezethez való tartozásra. Szerinte

Románia Európa vadkeletje, mely Bulgáriához hasonlóan nem érdemli meg, hogy az Európai Unió vagy Schengen tagja legyen.

„Még Ukrajnában is jobb az infrastruktúra, mint Romániában” – tette hozzá.

Az ülés vezetője figyelmeztette a sértő hangnemre, és indítványozta az Európai Parlament elnökénél, hogy büntesse meg a német EP-képviselőt a megnyilvánulásáért.

Egy másik német EP-képviselő, Gunnar Beck úgy vélekedett,

az övezetnek inkább egy reformra lenne szükség, mintsem három korrupt ország (Románia, Horvátország és Bulgária) felvételére, mely csak növelné a tömeges migrációt.

A román EP-képviselők nem erre számítottak, többen is elítélték az elhangzottakat. Dacian Cioloş például azzal vágott vissza az üléstermet időközben elhagyó Guido Reilnek, hogy ha Románia nem kezelte volna kifogástalanul az ukrán menekültek kérdését a határnál, akkor a német képviselő ténylegesen megtapasztalhatta volna, hogy milyen az igazi vadnyugat.

Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement. Illusztráció.

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2022. október 07. 15:30
jóreggelt!
buvu
2022. október 07. 10:38
Nekem tetszik ez a nyíltság. Mert ugye tudjuk, hogy mit gondol a fejlett, nyugati világ rólunk. Ezek legalább ki is mondják és nem képmutatók, nem tesznek úgy, mint ha....
masikhozzaszolo
2022. október 07. 10:03
Le vagyunk szva, és maradva. Csát Magdolna mondja mindig, hogy nálunk kicsi a hozzáadott szellemi érték, és olyan munkát kell csinálnunk, ahol ilyen téren is versenyképes árut állítunk elő. Mert ül a szobában, és olvassa a hvg, meg a világsajtót, és nem megy el a gyárba, fejlesztő intézetbe. Az a világszínvonalú német és amerikai termék NÁLUNK terveződik, találódik ki! Mi Fejlesztjük, és Gyártjuk. Konkrétan én, és a társaim. Philips és Siemens néven adódik el a világban. Akkor hol van a szellemi tőke, a hozzáadott érték, az innováció?
mer-kell
2022. október 07. 09:54
Bezzeg Ukrajna megérdemli hajrá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!