Nem spórolnak a németek a gázzal – veszélyhelyzetre készülhetnek a télen

2022. október 06. 20:55

A gázellátásért felelős ügynökség vezetője szerint „a helyzet nagyon súlyossá válhat”.

2022. október 06. 20:55
null

„Csaknem tíz százalékkal több gázt fogyasztottak a német háztartások és kisvállalkozások egy hét alatt, mint a négyéves átlag” – számolt be csütörtökön a német hálózati szabályozóhatóság. Később arra figyelmeztették a német lakosságot, hogy válság fenyegeti őket, amennyiben nem csökkentik a gázfogyasztásukat – számolt be az Index csütörtöki cikkében

„A helyzet nagyon súlyossá válhat”

A portálon azt írják: a gázellátásért is felelős Szövetségi Hálózati Ügynökség vezetője hasonló aggodalmaknak adott hangot nemrég a túl magas fogyasztással kapcsolatban. Klaus Müller szerint ugyanis a háztartások, vállalkozások és az ipari minimum húszszázalékos megtakarítása nélkül nehezen tudja majd elkerülni Németország a téli gázveszélyhelyzetet.

– hangsúlyozta az ügynökség elnöke. 

A cikkben kiemelik: az ország gázfogyasztásának hatvan százalékáért a nagy feldolgozóipar felel, míg a háztartások és a kisvállalkozók a gázfogyasztás negyven százalékát adja. Múlt héten csupán az ipari nagyfogyasztóknak sikerült kismértékben csökkenteniük a fogyasztásukat. 

Kiemelt kép: Daniel Roland/AFP 

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
termx
2022. október 07. 08:12
Pedig az oroszok tudnának szállítani, mert egy szál cső épen maradt. De nem kell nekik az a gáz.
Tárkány Álmos
2022. október 07. 06:54
Úgy írtok húgyagyúak, mintha a magyar gazdaság független lenne a némettől. Ha energiahiány leáll a német gazdaság, leáll a magyar is. Szarjatok csak bátran tovább a saját fészketekbe, ruszki-szponcok!
kaffogó hebrencs
2022. október 07. 06:25
A libsik a vágóhídra küldik a saját népüket. Nem lep meg.
5m007h 0p3ra70r
2022. október 07. 06:22
Ugyanez itthon villamosenergiában -6,1% éves összehasonlításban egy a tavalyihoz képest hűvösebb szeptemberben. https://www.portfolio.hu/uzlet/20221005/nagyon-elkezdett-sporolni-a-lakossag-a-rezsicsokkentes-modositasa-mellett-esett-az-orszag-villamosenergia-felhasznalasa-571171
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!