Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Kijevet és Harkivet valószínűleg nem fogja tudni elfoglalni Oroszország” – hangzott el az orosz állami Rosszija 1 televízió műsorán.

Alekszander Szladkov szavait a Portfolio idézte, az orosz haditudósító a Rosszije 1 műsorában először is hangsúlyozta: a most mozgósítottak felkészítése és kiképzése még hosszú idő, mivel „az orosz hadvezetés annyira törődik a katonákkal,” hogy nem akarja őket megfelelő kiképzés nélkül a frontra küldeni. Szladkov szerint még körülbelül 2 hónap lehet, mire az orosz haderő egy nagyobb offenzívát le tud folytatni Ukrajnában, annak ellenére, hogy szerinte most „sikerült stabilizálni a frontvonalat.”
Szladkov elismeri: a „különleges katonai művelet” kezdetén az orosz haderő jelentős veszteségeket szenvedett, ezért „jó, hogy most történik a mozgósítás,” hiszen „csak elpocsékolták volna” a most behívott katonákat a művelet elején. A haditudósító szerint az orosz hadsereg

meglátása szerint a mostani állomány viszont elegendő a négy annektált ukrán megye (Donyeck, Luhanszk, Herszon, Zaporizzsja) biztosításához.
Nyitóképen: Szétlőtt orosz helikopter. Illusztráció. Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto / AFP