Nekiment Obama a progresszív radikálisoknak

2022. október 17. 12:56

Nem várt helyről kapott kritikát az eltörléskultúra és a woke aktivizmus: Barack Obama figyelmeztet a progresszív túlkapásokra, miközben önkritikusan elemzi a demokraták elitizmusát.

2022. október 17. 12:56
null

A Pod Save America nevű podcastműsornak adott nagyinterjút Barack Obama korábbi amerikai elnök.

A demokrata politikus a közelgő amerikai félidős választás kapcsán fejtette ki nézeteit a dolgok állásáról. A beszélgetés során hozta szóba a műsorvezető azt, hogy a New York Times a minap lehozta Barack Obama egy eddig nem publikált, jogi egyetemi évek alatt írt, 250 oldalas tanulmányát.

Mint a műsorvezető elmondta, Obama évtizedekkel ezelőtti tanulmányából azt írta, hogy a demokratáknak nem faji alapon, hanem a társadalmi osztályokat célozva kellene meghatározniuk politikáikat annak érdekében, hogy tartós többséget építsenek a társadalomban.

Obama erre úgy reagált: elismeri a Me Too és a Black Lives Matter mozgalmak kultúraváltoztató és szerinte pozitív erejét; ugyanakkor

ahhoz, hogy a demokraták tartós többséget tudjanak felépíteni, akkor mindenkihez tudni kell szólni.

„Mindenkihez a közös érdekeiket figyelembe véve kell szólnunk, és ez szerintem az alapvető egyenlő bánásmód és fair hozzáállás. Ez összhangban van a progresszív társadalmi és gazdasági célokkal egyaránt.”

A volt elnök úgy látja: „A gond ott van, ha azt próbáljuk sugallni, hogy egyes társadalmi csoportoknak a történelmi hátterük miatt a többi csoporttól eltérő státuszuk van; vagy ha azért szidalmazunk másokat, mert nem pontosan a legmegfelelőbb szavakat használják. Ha az identitáspolitika lesz a legfontosabb nézőponttá, amin keresztül a politikai kihívásokat vizsgáljuk.”

Obama szerint ez azért gond, mert akkor nagyon sok átlagember fogja azt mondani, hogy nem az ő gondjaikról, nem a gyerekeik kilátásairól beszélnek. „Olyan érzés ez, mint amikor kizárnak egy párbeszédből, nem pedig bevonnak abba. És erre mindannyiunknak oda kell figyelnünk és óvatosnak kell lennünk” – üzeni Obama, aki szerint

a legtöbb ember nem kedveli a kioktatást, és ez a jelenség problémát okoz az amerikai demokraták számára.

Barack Obama úgy látja: a republikánusok és a konzervatív média „okosan megtalálták a túltolt eltörléskultúra (cancel culture) legbotrányosabb példáit”, és úgy állítják be őket, mintha azok lennének a Demokrata Párt álláspontjai.

„Az általuk nap mint nap eladott üzenet az: ezek a part menti liberálisok lenéznek titeket és azt gondolják, hülyék vagytok. És bármit is mondanak, csak azért teszik, hogy titeket lent, magukat pedig felül tartsák” – vélekedik a republikánusok üzeneteiről a demokrata politikus.

Obama úgy látja, a demokrata politikusoknak úgy kell fellépniük, hogy az emberek úgy érezzék, van közük egymáshoz, mert ezen a téren a demokratáknak valóban vannak problémáik.

– fogalmaz Obama.

„Az emberek nem így gondolkodnak az ügyekről. A hétköznapi életük mentén gondolkodnak róluk. Mit mond a politika, mennyire releváns azokban az ügyekben, amik nekem a legfontosabbak? A családom, a gyerekeim, a munkámmal kapcsolatos elégedettségem, a kikapcsolódásom mikéntje.”

A volt elnök arra figyelmeztet: a demokraták sokszor tűnnek olyannak, mint akik állandóan az embereket akarják fegyelmezni és nevelni, miközben az élet zavaros, és bármelyikünk mondhat vagy csinálhat valami rosszat, hibásat.

 

Fotó: Mandel NGAN / AFP

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Egyelőre
2022. október 18. 08:15
Népirtó!
fatman
2022. október 17. 17:18
a hülye nigger rájött, hogy túltolták a biciklit... remélem hatalmas bukó lesz nov. 8. nektek, köcsög!
FAdamus
2022. október 17. 17:12
Te is progresszív radikális vagy, hülye barom!
Jose
2022. október 17. 16:21
Ilyenek a komcsilibsik. Még amikor bevallják, hogy faszok voltak, túltolták (de nagyon), akkor is ilyen köcsög, álszent módon fogalmaznak. Na, ezért gyűlölöm a nyugati politikusokat (is). Egy kis eset: Egy holland cégtől vettem egy szoftvert, magyar áfával számlázták ki, ami szabálytalan. De egy külső (nagy) cég számláz nekik. Mondták, hogy forduljak hozzájuk. Próbáltam, nem tudtam bejelentkezni, sima e-mail címük nincs. Megírtam a holland kiscsókának, hogy hova menjen a nagy számlázó cég, mire visszaírta, hogy nem kéne ilyen hangnemben beszélnem. De, kell, agymosott, holland idióta, mert: 1. nem ismerik az EU-s számlázási szabályokat, 2. átpasszolnak egy általam ismeretlen céghez, amit meg nem lehet elérni. Na, Obama baba is ilyen álszent majom (és akkor még finom voltam). A magyar ember (én főleg) meg nem ilyen, kimondja, amit gondol, mindegy, hogy ki van vele szemben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!