Lengyel lap: Magyarország megadja magát a Brüsszellel folytatott vitában?

2022. október 14. 11:53

Gazeta Wyborcza cikkében arra is kitért, hogy az Orbán-kormány jelenleg is tárgyal az uniós helyreállítási alapról.

2022. október 14. 11:53
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, az Európai Bizottság szeptemberben egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, hogy zárolja Magyarország számára azt a 7,5 milliárd eurót, ami az EU 2021-es hétéves költségvetésében szereplő teljes magyar kohéziós politika mintegy egyharmada.

Budapest csütörtökön viszont további két hónapot kapott, – december 19-ig adható meg a maximális határidő – , mert az uniós szabályok nem teszik lehetővé a szavazás hosszabb elhalasztását – írta a Gazeta Wyborcza.

 „Üdvözöltük Magyarország további kötelezettségvállalási szándékát, miszerint minden magyar polgári, közigazgatási bíróságnak, sőt még a büntetőbíróságnak is, ideértve az Unió pénzügyi érdekeinek védelmével illetékeseket is, meg kell felelnie a függetlenség, a pártatlanság követelményeinek, és az EU-szerződésben foglaltaknak” – idézte a lap a Bizottság EU Tanácsának küldött magyarázatát.

A helyreállítási alapról is tárgyal az Orbán-kormány Brüsszellel

A Gazeta Wyborcza hozzátette, hogy a magyar kormányfő a lengyel hatóságokhoz hasonlóan azzal érvelt, hogy az igazságszolgáltatás kérdései kívül esnek az uniós intézmények hatáskörén.

Az Orbán-kormány a helyreállítási alapról is tárgyal Brüsszellel,

ugyanis Magyarország az egyetlen uniós ország, amelynek a Helyreállítási Tervét még nem hagyták jóvá – hívta fel a lap.

Nyitókép: Pixabay

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
obsitos0
2022. október 15. 08:54
Ősnyugalom, tesók; csak a kötelező köröket lefutjuk, aztán hasoncsúszunk, térden állunk, hanyatt fekszünk; de közben (!) jönnek ám a pénzek KELETRŐL, de a cégek veszik fel, nem a kormányzat ! Azután ha mégsem adják ide, AZT, AMI JÁRNA, akkor leszarjuk az összes "kötelezettséget", és szabadon élünk.
Tidal_wave
2022. október 14. 17:33
Látom, ez a legújabb nemzetközi libsi mantra, amit a "hazai" ellenzék is nyel mint kacsa a nokedlit, hogy "Magyarország megadta magát".
pepita
2022. október 14. 15:04
A kompromisszumnak,kiegyezésnek a fejlődésen túl ára és következménye van. Mi ezt az árat drágán megfizettük. Előttem szólók már megírták.
szürkeSzarvas
2022. október 14. 14:15
Az Eut valójában irányitó-az usai deep state-be kötött "kápók" a pénz visszatartása mellett vannak-a Patással végleg leszámolandó-a tárgyalási időhúzás ennek a pávatánci kelléke. A lengyelek detto-utálják őket a történelmi(!) antiszemitizmusukert. Remélem,a Patas környezete is érzékeli a szavakon túli valóságot..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!