Legkevesebb negyvenre nőtt az észak-törökországi Amasra város szénbányájában történt robbanás halálos áldozatainak száma szombaton, a mentők több tucatnyi, még mindig a föld alatt rekedt munkást próbálnak kimenteni.
Szulejmán Soylu belügyminiszter továbbá közölte, hogy tizenegyen megsérültek és kórházba kerültek, míg 58 másik bányásznak sikerült önállóan kijutnia a bányából, vagy sértetlenül kimentették őket. Egy bányász állapota még mindig nem tisztázott.
Korábban tizennégy, majd 25 halottról számoltak a hatóságok.
A tárnában 110 bányász dolgozott a szerencsétlenség idején.
A robbanás helyi idő szerint pénteken 18:15-kor történt a fekete-tengeri városban lévő bányában – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.
A mentőcsapatok több tucatnyi, 300 és 350 méter mélyen a tengerszint alatt rekedt munkás megmentésén dolgoznak.
Fatih Donmez török energiaügyi miniszter azt mondta, az első adatok azt mutatják, hogy sújtólégrobbanás történt. Hozzátette, hogy a mentési munka majdnem befejeződött.
Török állami katasztrófavédelemi ügynökség: Egy hibás transzformátor okozta a robbanást
Korábban arról számolt be, hogy még mindig tűz ég a bánya tárnájában, ahol több mint egy tucat bányász rekedt. A tűz elszigetelésén és lehűtésén továbbra is dolgoznak.
A török állami katasztrófavédelmi ügynökség, az Afad kezdetben azt állította a Twitteren, hogy egy hibás transzformátor okozta a robbanást, de később visszavonta állítását, és azt mondta, hogy „ismeretlen okból” metángáz gyulladt meg.
A török média által a bánya bejáratáról sugárzott felvételeken a csapdába esett bányászok családtagjai voltak láthatók, és hogy a katasztrófamentők oxigénnel látják el a bányából kimentett munkásokat, majd kórházba szállítják őket.
„Nem tudom, mi történt” – mondta az Anadolu hírügynökségnek egy bányász, akinek sikerült sértetlenül kijutnia a tárnából.
„Hirtelen nagy nyomást éreztem, és nem láttam semmit” – tette hozzá.
Mivel a robbanás nem sokkal napnyugta előtt történt, a mentést a sötétség lassította.
A török elnök is a helyszínre sietett
„A dolgozók közel felét sikerült evakuálni. A legtöbbjük jól van, de vannak súlyos sérültek is” – mondta Recai Cakir, Amasra polgármestere a török NTV magáncsatornának.