Energiajogász: Határátlépés a csipogórobbantós merénylet Libanonban
Tóth Máté szerint a csipogóakció és a Hezbollah elleni légitámadások is azt bizonyítják, hogy Izrael minél gyorsabban próbál eredményeket elérni.
Sőt, Németh Sándor meg is előzte a texasi kopót.
Az Izrael Szövetségesei Alapítvány (IAF) közzétette Izrael állam „Top 50 keresztény szövetséges” listáját, amelyre a világ minden tájáról és a különböző keresztény felekezetekből származó férfiak és nők kerültek fel.
A listán a lelkészek mellett hollywoodi sztárok és politikusok is szerepelnek, szerepel többek között Chuck Norris is (34. hely), valamint a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze, Németh Sándor is (13. hely).
– idézi Josh Reinsteint, az IAF igazgatóját a Neokohn. „Mindegyikük példaként szolgál arra, hogy az Izraelért folytatott hitalapú diplomácia milyen messzemenő hatással bír, helyi és nemzetközi szinten egyaránt. A keresztények, nem pedig az országok azok, akikre számíthatunk, hogy mindig Izrael mellett állnak” – mondta Reinstein.
A teljes listát megtekintheti itt.