Több ezer idős, diák és beteg kapott behívót Oroszországban tévesen

2022. október 03. 14:36

A felelős illetékest, Jurij Lajkót felmentették tisztségéből, Putyin követeli a hibák kijavítását.

2022. október 03. 14:36
null

Az Index hétfői cikkében azt írja: felfüggesztették tisztségéből az orosz Távol-Kelet egyik régiójának toborzásért felelős katonai vezetőjét, amiért több ezer embernek tévesen küldött behívót a részleges mozgósítás keretében – közölte hétfőn egy helyi tisztségviselő. Az esetről Habarovszk határterület kormányzója, Mihail Degtyarjov számolt be a Telegram-csatornáján. Azt írta, hogy a felelős illetékest, Jurij Lajkót felmentették tisztségéből. Hozzátette:

Putyin követeli a hibák kijavítását

A felfüggesztés pontos okát nem közölte, de a tájékoztatásból kiderül, hogy

A kormányzó szólt arról is, hogy a részleges mozgósítás csak a védelmi minisztérium és az elnök által kijelölt kategóriákra vonatkozik. Több jelentés is érkezett arról, hogy

például időseket, diákokat, betegeket is mozgósítottak,

ami elégedetlenséget váltott ki. A múlt héten Vlagyimir Putyin követelte a mozgósítás során elkövetett hibák kijavítását.

Fotó: STRINGER / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2022. október 06. 19:10
Nálunk a terelés másképpen zajlik. Már alig várják a most érettségiző fiatalok, hogy néhány hónapon belül többet keressenek, mint a mostani tanáraik, hiszen egynegyedével nőtt a katonák illetménye. Persze egy határvadász beosztás sem le becsülendő.
diós guba
2022. október 04. 10:45
Az emberi rendszerek, összehasonlítva a természeti rendszerekkel, kifejezetten szarul működnek. Nem hiába mondják, hogy a természet bölcs. A természetnek nincs kifejezett intelligenciája, ezért kénytelen mindig a valóságból meríteni, ha működni akar. Ezt már Petőfi is felismerte: "Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz"
Vidėken újrakezdő
2022. október 04. 07:16
Nálunk egyszer nyilvánosan panaszkodott egy apa, hogy 5x kellett sorozásra vinnie a VAK fiát, egyszerűen nem képesek megérteni, hogy alkamatan.
nyugalom
2022. október 03. 20:19
Bideneknel ilyen nem törtent! Vagy?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!