Az állampolgárok akár 400 ezer rubel (2,7 millió forint) büntetést kaphatnak a törvény megsértéséért. Jogi személyekre 5 millió rubel (33,5 millió forint) összegű bírságot is kiszabhatnak,
a külföldi jogsértőket pedig kitoloncolhatják az országból.
Alekszandr Hinstejn, a törvényjavaslat fő megalkotóinak egyike szerint a jogszabály nem tekinthető a cenzúra eszközének. Mint ahogy azt a képviselő egy múlt heti meghallgatáson mondta, „nem az LMBT-re mint jelenségre való utalásokat tiltjuk be, hanem annak propagálását, ezért itt a szóhasználat rendkívül fontos”.
Mint fogalmazott, az LGBT ma már egy „hibrid hadviselés alkotóeleme”, ebben a harcban pedig – tette hozzá –"kötelességünk megvédeni értékeinket, társadalmunkat és gyermekeinket". Kisebbségi jogokat támogató érdekcsoportok és civil szervezetek, köztük az LGBT Network nevű, jogi tanácsadással foglalkozó szervezet élesen kritizálta a törvényjavaslatot,
amely szerintük megalázza és diszkriminálja az LMBT-közösséget.