Stier Gábor: A harkivi ellentámadás az első igazi ukrán siker a háború során, az oroszoknál hiányzik a kreativitás

2022. szeptember 10. 13:34

„Nagyon is értő amerikai és brit kezek tervezéséről van szó az ukrán oldalon, a nyugati, elsősorban angolszász katonai segítség jelentős” – emlékeztetett a szakértő.

2022. szeptember 10. 13:34
null

Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője és külpolitikai újságíró az Ultrahang különkiadásában beszélt a jelenleg folyó ukrán ellentámadásról.

„Ami most történik Harkivnál, számomra azt erősíti meg, amit egy ideje mondunk: ez a háború nagyon hosszú lesz” – kezdte, Stier Gábor.

A főszerkesztő azért tekint az ellentámadásra első sikerként, mivel szerinte idesorolhatnánk azt is, hogy Kijev alól kivonultak az oroszok, azonban ott nem kiverték őket az ukrán erők, hanem kivonultak. „Itt viszont, egy ukrán ellentámadás következtében szakadt be az orosz védelmi vonal.”

Az újságíró elmondta: 

A főszerkesztő szerint azonban már jól látszik, hogy Oroszország nem kizárólag Ukrajnával áll szemben: „Nagyon is értő amerikai és brit kezek tervezéséről van szó az ukrán oldalon, a nyugati, elsősorban angolszász katonai segítség jelentős. Nem csak minőségi fegyverek jelentek meg Ukrajnában, hanem stratégiai-felderítési területen is támogatják az ukrán hadsereget, ami látványos.”

– tette hozzá a szakértő.

Stier Gábor beszélt az ellentámadások stratégiájáról is, amelyek alapelve, hogy széthúzzák a frontot. Úgy vélekedik, ezzel Északon és Délen is megosztották az orosz haderőt, így lelassítva az orosz hadműveleteket a legfontosabb fronton, a Donbaszban.

Az orosz haderővel kapcsolatban elmondta: az oroszoknál hiányzik a stratégiai kreativitás, mivel hajtanak végre váratlan műveleteket. „Az orosz haderő sokat hibázik, és alábecsülték az ukrán hadsereg képességeit.” – mondta.

– tette hozzá. 

Nyitókép: Metin Aktas / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2022. szeptember 11. 09:16
A Harkivi területet pedig egyszerűbb lerohanni utána északról, keletről, délről.
pitypang1125
2022. szeptember 11. 09:13
Hehe. Értékesebb falat az Orosznak Odessza, és moldova, az Ukránok meg úgy is elfogynak.
Lajoss
2022. szeptember 10. 17:35
Szopassátok az agresszor geciket!
Sany Xepi
2022. szeptember 10. 17:24
Lesz ebből még, hogy milyen durvák és aljasak lettek az oroszok...DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!