Holland lap: Magyarországnak sikerül térdre kényszerítenie az európai vezetőket
A magyar rendszer pozitív és negatív oldalát is bemutatta a holland cikk.
„Világosan kiderült, hogy sem Kelemen Hunor, sem az RMDSZ nem távolodik el az euroatlanti demokratikus értékektől és elvektől” – mondta a találkozóról Nicolae Ciucă.
Az Agerpres román hírügynökség Nicolae Ciuca kormányfő nyilatkozatát ismertette Kelemen Hunor Orbán Viktor beszédével kapcsolatos magyarázatáról.
A román miniszterelnök kijelentette: a kormánypártok vezetőinek legutóbbi találkozóján Kelemen Hunor kielégítő magyarázatot adott Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére, megteremtve a feltételeit „a politikai stabilitás fenntartásának és a kormánykoalíció működésének”. Ciuca arról is beszélt, hogy az RMDSZ vezetője kifejtette, hogy jómaga nem vett részt a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédén, és nem vonható felelősségre más politikusok nyilatkozatai miatt.
Kelemen Hunor a koalíciós partnerekkel közölte azt is, hogy Orbán Viktor beszédének voltak olyan kifogásolt elemei, amelyeket árnyaltan kell kezelni, és ezekre a későbbiekben magyarázatot ad. „Ami a fontos, és amit szerintem kommunikálni kell: a megbeszéléseinkből világosan kiderült, hogy sem Kelemen Hunor, sem az RMDSZ nem távolodik el az euroatlanti demokratikus értékektől és elvektől (...) Olyan magyarázatot adott, ami jelenleg lehetővé teszi számunkra a politikai stabilitás fenntartását és a koalíció működését” – mondta Nicolae Ciucă.
Nyitókép: MATEUSZ WLODARCZYK / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP