Kövér: Arról szól a vita, hogyan legyünk az Egyesült Államok csicskásai

2022. július 07. 07:26

A házelnök szerint a mai európai politika teljesen figyelmen kívül hagyja az emberek legalapvetőbb érdekeit is.

2022. július 07. 07:26
null

Amit az európai politika ma művel, az teljesen valóságidegen politika, olyan politika, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a saját választópolgárainak a legalapvetőbb egzisztenciális érdekeit is – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Martoson, ahol részt vett az Esterházy Közéleti Tábor nyitó fórumán szerdán. Az Országgyűlés elnöke a fórumon a nemzetpolitika alapértékeiről, majd az Európai Unió (EU) jövőjéről Brüsszelben zajló vitáról, illetve

az Ukrajnában zajló háború hátteréről beszélt.

Kövér László az EU jövőjéről zajló európai vitáról azt mondta: nem arról szólnak az e vita mögötti törekvések, hogy mi legyen az EU szerkezete vagy, hogy miképpen tudjon Európa megfelelni a kihívásoknak, hanem arról,

hogyan helyezkedjen el Európa úgy, hogy az Amerikának megfeleljen.

„(A vita arról szól) Hogy hogyan legyünk csicskásai, kisegítő hadai annak az Egyesült Államoknak, amely azzal a kihívással küszködik, hogy nem lesz a világ egypólusú, hanem abba az irányba halad, hogy több hatalmi központ alakul ki” – jelentette ki Kövér László.

Hozzátette: a kérdés, ami majd az emberiség jövőjét is el fogja dönti, az lesz, hogy ezek között a hatalmi központok között a kooperáció vagy a versengés dominál majd. A házelnök kijelentette: a Ferenc pápa által is kiprovokáltnak minősített ukrajnai háborúnak a valódi oka nem Donbaszban, nem az Ukrajna és Oroszország közötti feszültségekben keresendő, hanem abban a második világháború után kimondott amerikai stratégiában, miszerint

Rámutatott: az előállt helyzetnek az az oka, hogy az Egyesült Államok vészesen közeledik ahhoz, hogy elveszíti a világ első számú hatalma címet, mivel Kína belátható időn belül gazdasági értelemben is lekörözi. 

Kövér László elmondta: van egy

amerikai rémálom, amely az, hogy Portugáliától Kelet-Ázsiáig egy egységes gazdasági térség jön létre,

ahol a benne lévők szabadkereskedelmi térségként létrehozzák a világ gazdasági központját. „A szándék kétségkívül az, hogy Európát le lehessen választani erről a gazdasági térségről, amelynek a törésvonala Oroszország és a tőle nyugatabbra eső területek között húzódik” – szögezte le Kövér László.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kékFogúHarald
2022. július 07. 18:03
Kedvelem Kövért. DE. Hazudoztok Sorosról, mert Ő csak 1 portás. A Rothschild klánról egy szót sem ejtetek. A D.S. világuralmi törekvésének nagy elemzője Drábik. Kérdés: miért kellett ráküldeni Mező Gábort (P.S.)?!!
zakar zoltán béla
2022. július 07. 09:58
MIMM
írmag
2022. július 07. 09:43
Németország legyen német, USA pedig vonja ki a megszálló csapatait az országukból, váljanak önállóvá mindketten!
Trombitás Keresztély
2022. július 07. 09:23
"Portugáliától Kelet-Ázsiáig egy egységes gazdasági térség jön létre." "És nemetközivé-é-é-é lesz holnap-ra a vilááág!!" Szép álom, Kövér elvtárs. Voltak már ilyen álmodozók. Magyarország ott is csak egy porszem lenne, egy tüske a köröm alatt. Vagy megtalálnák végre nagy nemzetthy elhivatásunkat evőpálcikák esztergálásában a kínai piacra az Audi összeszerelés helyett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!