Hegedűs Anna írása

Az elmúlt két hónap EU-szerte a blokk jövőjéről szóló konferencia által gerjesztett hullámokról szólt. Különféle értelmezések láttak napvilágot, a legharsányabb kampány pedig az Európai Tanácsra jellemző konszenzusos döntéshozatal megszüntetésével kapcsolatban indult.

Június második felében a magyar pártok is előálltak javaslatukkal az Országgyűlésben. „Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról” című iromány tizenkét pontja recept, amelyet az EU-nak érdemes kiváltania, ugyanis a Fidesz-KDNP irományának tizenkét pontja egyúttal tizenkét problémafelvetés is.

Cikksorozatunk első részében arról írtunk, hogy az EU-t meghatározó, „az európai népek közötti egyre szorosabb egység" víziója öncélúan értelmezve épp a kontinens békéjét szavatoló egységet fenyegeti. Cikksorozatunk második része az EU adósságfelvételével kapcsolatos problémákról, a harmadik a nemzeti kisebbségek Európában játszott szerepéről, a negyedik az uniós hatásköri kérdések újragondolásáról szólt. Az ötödik részben az európai integráció keresztény gyökereit jártuk körbe, a hatodik cikkünk a tagállami kormányok és a nemzeti parlamentek jogalkotási feladatkörét érintette. Hetedik elemzésünk Európa demográfiai helyzetéről, a nyolcadik az Európai Bizottság politikai és ideológiai semlegességéről, a kilencedik a Nyugat-Balkán európai perspektívájáról, tizedik cikkünk Európa katonai képességének fejlesztéséről, a tizenegyedik a bevándorláspolitikáról szólt.

Sorozatunk utolsó része az EP politikai legitimációjának erősítésével foglalkozik.

„Az európai demokráciát ki kell vezetni a zsákutcából, ahová az Európai Parlament kormányozta. Az Európai Parlament képviselőit a nemzeti parlamenteknek kell delegálni, így biztosítva a valódi politikai legitimitást.”

Az egyetlen szerv, amit közvetlenül választunk

Az Európai Parlament az egyetlen olyan EU-s szerv, amelyet az EU állampolgárai közvetlenül választanak 1979 óta, ötévente. A jogalkotási és ellenőrzési feladatköröket ellátó parlamentbe minden tagállam meghatározott számú képviselőt delegálhat, összesen 705-öt, ennek elosztását az európai uniós szerződések határozzák meg az „arányosan csökkenő” elv szerint. Fontos kiemelni, hogy ezeket a választásokat az egyes tagállamok saját választási hagyományaik szerint bonyolítják le, a közös, minden tagállamra vonatkozó uniós szabályokat a 1976. évi választási törvény rögzíti. 

A legitimitás garancia

A politikai legitimitás az egyik legfontosabb olyan garancia, amely az egyenlőség, az igazságosság és a szabadság értékeiben gyökeredzik. Az adott politikai hatalmon lévő erő igazolását, elismerését jelenti, jelen esetben azt, hogy az adott képviselő jogosult az általa betöltött hivatás gyakorlására, illetve másrészről, hogy e jog elismert azok részéről, akiket képvisel.

hiszen ez jelenti az alapot a képviselői oldalról a hatalom gyakorlása jogának, a választópolgári oldalról pedig az engedelmesség értelmének. Ez a közös meggyőződés továbbá az indoka a politikai kötelezettségvállalásnak, melyet a civilizált rend létrejötte, fenntartása érdekében szükséges létrehozni, és aminek célja a társadalom magatartásának civilizálása.

Ha e legitimitás hiányzik egy adott erő mögül, vagy csak alacsony fokban van meg, az a fentiek alapján azt jelenti, hogy a népnek nincsen bizalma a hatalmon lévőben, kétségbe vonható annak a létjogosultsága. Az a felhatalmazás, amely alapján egy képviselő érdekeket testesít meg, melyeken keresztül ügyeket intéz, nem reprezentatív, vagyis a gyakorlása joga kétségbe vonható, ezzel párhuzamosan pedig, mivel nincs konszenzus, a nép engedelmessége nem elvárható.

Kiút a zsákutcából

A parlamenti választásokon való részvétel aránya 1979 óta folyamatosan, lassan

A 2014-es EP-választásokon Szlovákiában az ország 13, Csehországban 18,2 százaléka szavazott. A 2019-es választások részvételi arányaival összefüggő adatai már magasabb számokat mutattak, de összességében így is csak a választójoggal bíró európai polgárok 50,6 százaléka hallatta a hangját a szavazásokon keresztül.

A demokrácia értelme az, hogy a nép közvetlenül gyakorolja azt a hatalmat, aminek tartalmát a többség akarata formálja. A fentebb fejtegetett legitimitás ennek az érvényességi kritériuma – és legitim-e az a demokratikus rendszer, melyben mindennek az alapja, mindennek az oka, jelesül a nép nem fejezi ki a rendszert mozgató és építő hangját? Mint Montesquieu rámutatott: a legitimitás a kultúra és a civilizáció ténye, másfelől egy adott kormányzat, nemzet „gondolkodásmódjának” kifejeződése. Félreértés ne essék: természetesen mindig lesz egy olyan választópolgári réteg, mely nem aktív, de még őket is a képletbe kalkulálva merül fel a kérdés: a kicsivel több mint 50 százalékos részvételi arány megfelelő legitimációs alap-e olyan tevékenységek gyakorlására, mint a képviselet?

E politikai zsákutcából kiutat jelenthet az, ha a nemzeti parlamentek által delegált képviselők dolgoznának az EP-ben. A tagállamok saját parlamenti képviselői választásáról általában véve elmondható, hogy magasabbak a részvételi arányok, mint az EP képviselők választásán.

a választópolgárok a nemzeti parlamentjeik képviselőin keresztül (mintegy megbízva, felhatalmazva őket a döntés jogával) élhetnek azon döntésük jogával, hogy kit delegálnak az Európai Parlamentbe. Így ún. „legitimációs lánc” keletkezne, mely nem idegen a többi, demokratikus európai szerv tagjai választásának gyakorlatától (pl. Európai Bizottság, Európai Tanács is így jön létre).

Borítókép: PATRICK HERTZOG / AFP