Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

„A kiképzésen nem készítettek fel az ehhez hasonló helyzetekre” – nyilatkozta az egyik rendőr.

Lencsevégre kapták, amint egy vermonti férfi markolóval rátámad az intézkedő rendőrökre, akik megpróbálták őrizetbe venni a fiát – számolt be az Index.
A lap szerint a rendőrök azért mentek a helyszínre, hogy letartóztassák a testi sértéssel és lopással gyanúsított Brandon Tallmant, közölte a rendőrség. Miközben a rendőrök megpróbálták megbilincselni a 24 éves fiát,
A felvételeken látszik, hogy az apa a kotrógéppel kelt fia védelmére. A rendőrök megpróbáltak kitérni a gép elől, miközben a fiatal fiút a földre szorították.
„A kiképzésen nem készítettek fel az ehhez hasonló helyzetekre” – nyilatkozta a vermonti állami rendőrség egyik parancsnoka a megpróbáltatás után. A férfi végül felhagyott a fenyegetőzéssel, és hivatalos személy elleni súlyos testi sértés, letartóztatásnak való ellenállás, akadályozás és gondatlan veszélyeztetés vádja miatt végül őt is letartóztatták a rendőrök.
Nyitókép: YouTube