Folytatódik biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész szerzőnk, Somkuti Bálint Háború, közelről cikksorozata az ukrajnai háború legfontosabb, legérdekesebb aspektusairól és tanulságairól.
***
Ha valahonnan elmaradnak a hírek, az két dolgot szokott jelenteni: jót vagy rosszat. A kelet-ukrajnai frontól érkező hivatalos hírek ritkulásával elkerülhetetlenül ez a mondás jutott az eszembe. Ráadásul úgy, hogy eközben a szokásos források váratlanul feltekerték a hangerőt, és Tom Cooper, az ISW, valamint a többi blog is egyre csak a heves harcokról, a század erejűre olvadt orosz zászlóalj-harccsoportokról, valamint az orosz erők hanyatló moráljáról ír.
Nos, az egyszeri elemzőben ilyenkor megszólal a vészcsengő.
A mindenhonnan özönlő „jó hírekkel” ellentétben a saras időjárás, a raszputyica befejeztével és a jelentős átszervezéssel, azaz a valós lehetőségeihez való alkalmazkodással úgy tűnik, lendületet vett az orosz offenzíva Kelet-Ukrajnában. Ahogy már korábban is említettem: a II. világháborúban, az akkor még jelentősen kisebb lakosságú Ukrajna ellen közel egymillió német és román katona indult meg 1941. június 22-én. Ez utóbbi időpont egyébként nemcsak azért nevezetes, mert Napóleon is ugyanezen a napon kezdte meg támadását a cári Oroszország ellen, hanem azért, mert addigra már biztosan felszáradt a mozgást – a kiépített utak kivételével – lehetetlenné tevő mély sár. A fenti adattal szemben az orosz katonai vezetés 200 ezer fő körüli erővel kezdte meg támadását Ukrajna ellen, és a kezdeti időszakban súlyos veszteségeket szenvedett, még ha ezek nem is érik el az ukrán propaganda által terjesztett számokat.
A szárnyakon, leginkább Popászna körül elért térnyerésük ellenére az átszervezett orosz erők a Luhanszki Népköztársasággal szemben kiépített ukrán védelmi állásokon áttörve érték el legnagyobb sikereiket. A korábban leküzdhetetlennek tűnő védelmi rendszeren való átjutáshoz szükség volt a tüzérség maximális támogatására is, de ez még mindig nem teljesen magyarázza meg, hogyan került Szeverodonyeck városának nagy része orosz kézre. Magyarázat lehet a módszeresen bombázott ukrán üzemanyag-infrastruktúra éppúgy, mint az, hogy meglepően hosszú idő után, de beindult az orosz harcászati/hadműveleti elektronikai hadviselés is. Ennek köszönhetően a műveleti szinten jelentős mértékben drónok által nyújtott információkra támaszkodó ukránok nemcsak, hogy szinte megvakultak, de kommunikációjuk is rendkívül nehézzé vált. Ezt még Tom Cooper is kénytelen elismerni, de őróla később. Idetartozik, hogy az immár több mint száz napja tartó háború során másodszor és rövid időn belül ismét ki kellett látogatnia Zelenszkij elnöknek a frontra, amely szintén arra utal, hogy
az orosz támadás jelentős nyomás alá helyezte az ukrán fegyveres erőket.