Ma tartják az elnökválasztás második fordulóját a dél-amerikai országban. A leköszönő elnökének, Iván Duque-nak hivatali idejét az alkotmány egyetlen ciklusra korlátozza. Ha a törvény nem tenné, akkor megtenné a kiábrándult kolumbiai nép.

Ez vízválasztó pillanat egy olyan nemzet számára, amelyet emberemlékezet óta a mindenkori konzervatív berendezkedés vezet. A baloldali jelöltek (élve) még sosem jutottak ilyen messzire.

A választásoknak azonban itt még nincs vége. Nem kell sokat várnia a kolumbiai választópolgároknak, hogy újra az urnákhoz járuljanak, ugyanis mivel egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok legalább 50 százalékát, a legerősebb két jelölt a hétvégén újra megméreti magát. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint

Az idei választások több szempontból is különböznek a korábbiaktól. Egyrészt a politikai diskurzust hosszú évek óta az ország irreguláris fegyveres erőihez való viszony határozta meg. Ez továbbra is központi kérdés a kolumbiai politikai erőviszonyokban, viszont ez alkalommal a társadalom többsége nem a gerillák ellen, hanem történetesen – Petro személyében – egy ex-gerillaharcosra szavazott. A világjárvány következtében növekvő szegénység, munkanélküliség és társadalmi egyenlőtlenség, valamint sokak békéjének be nem teljesedett reménye

és két olyan jelöltet támogasson, akik hagyományos politikai osztálytól való változást képviselik. A közvélemény példátlan polarizálódása jellemezi a dél-amerikai ország választásait.

A "kolumbiai Trump" felemelkedése

Az első forduló elképesztő csapást mért az ország domináns konzervatív politikai osztályának kilátásaira, ugyanis kiestek a centralista, konzervatív jelöltek, mint Federico "Fico" Gutiérrez, Medellín egykori polgármestere, a kormánypárt által támogatott jelölt.

A bukás sokkolta a hagyományos kolumbiai politikai berendezkedést, jóllehet Duque elnök rekordalacsony népszerűsége (a népesség 73 százaléka nem támogatja). Mindemellett a heves, emberéleteket követelő kormányellenes tüntetések sorozata árulkodó jelei voltak a változás halaszthatatlan igényének.

Az idei választásokat akár

A nép világos üzenetet küldött arra vonatkozóan, hogy gyökeres politikai változást szeretne, egyelőre még azt nem döntötte el, hogy a változást jobbról vagy balról szeretné látni.

A széles körben elterjedt társadalmi kiábrándultságot alátámasztja a statisztika, miszerint a kolumbiaiak 85 százaléka véli úgy, hogy a regnáló elnök, Duque kormányzása alatt romlott az ország helyzete. A választópolgárok egész egyszerűen elutasítják a kolumbiai politika mozgatórugóit; az évtizedek óta uralkodó politikai elitet, azon belül is a 2022 és 2010 közötti elnök, Álvaro Uribe által meghatározó szerepet betöltő politikai erőt, ún. Uribismo-t, melynek árnyékában zajlott Duque elnöksége is.

Az első fordulót megelőző felmérések tükrében nagy volt a meglepetés az eredményeket illetően. Fico helyett, – akiről úgy vélték, hogy majd csak néhány ponttal marad le Gustavo Petro mögött, – Rodolfo Hernandez 28 százalékkal lett Petro kihívója, aki a szavazatok 40 százalékát vitte el. A kampány nagy részében Petro kontra Uribismo versengés folyt;

aki azóta ugrásszerűen tovább növelte esélyeit.

A politikai status quo alternatívái

Gustavo Petro, – a főváros, Bogota volt polgármestere – egész politikai pályafutása során arra készült, hogy megteremtse a pillanatot, hogy történelmet írjon, és ő legyen az ország első baloldali elnöke. Bár a 2018-as választásokon nem tudta beváltani reményeit, – amikor a konzervatív Duque legyőzte –

Ugyanakkor a kolumbiai emlékezetet erősen meghatározzák a polgárháború tragikus évtizedei, mely során szélsőbaloldali gerillacsoportok, – mint a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC), a Nemzeti Felszabadító Hadsereg (ELN), az Április 19-e Mozgalom (M-19) – és Kolumbia kormányának félkatonai csoportjai harcoltak egymással, hogy növeljék befolyásukat Kolumbia területén. A lakosság jelentős része, a mai napig a teljes baloldali mozgalmat ezekkel a fegyveres gerillacsoportokkal és a hozzájuk kötődő kábítószer-kereskedelemmel, zsarolással és emberrablással azonosítja.

Ez elég kétséges annak fényében, hogy az 1980-as évek közepén a hadsereg letartóztatta – fegyverbirtoklás miatt – a kolumbiai legfelsőbb bíróságnak otthont adó épület, az Igazságügyi Palota ostroma során. Sokan egyetértenek abban, hogy a FARC-lázadókkal kötött 2016-os mérföldkőnek számító békemegállapodás sokat tett azért, hogy megnyissa az ajtót egy életképes baloldali jelölt előtt. Megjegyzendő, hogy ezt bár a kolumbiaiak többsége népszavazáson elutasította, Juan Manuel Santos elnök mégis béke-Nobel-díjat kapott érte. Mindenesetre a békemegállapodás évtizedes tabukat döntött meg.

– amit Duque vonakodott megtenni, – továbbá béketárgyalásokat kezdeményez a még mindig aktív lázadókkal.

A közgazdász elnökjelölt a társadalmi egyenlőtlenség felszámolásáért küzd, ugyanis Kolumbia globális szinten a legegyenlőtlenebbek közé tartozik, a régióban pedig (Brazília után) a második. Petro drasztikus társadalmi-gazdasági reformjai ugyanakkor félelmet keltenek az ország egyes szektoraiban. Az ország gazdasági modelljének átalakítását javasolja, leállítva minden új olaj- és gázfejlesztést, így végső soron a karbonsemlegesség elérését tűzte ki célul.

Az elnökjelölt kijelentései miatt az amerikai befektetők aggódnak, illetve rögtön jelentősen gyengült a peso is, hiszen az olaj az ország gazdaságának fontos tényezője, kulcsfontosságú bevételi forrása. Az intézkedést Juan Carlos Echeverry volt pénzügyminiszter egyenesen „gazdasági öngyilkosságnak” nevezte. A szocialista félelem azt az aggodalmat erősíti, hogy Petro Kolumbiát egy másik Venezuelává változtathatja, amely csaknem két évtizedes Chavista uralom után a legrosszabb társadalmi és gazdasági válságon megy keresztül.

A "mini Trump": jobboldalinak tűnő politikai outsider progresszív programmal

Bucaramanga egykori polgármester kampányában a közösségi média kulcsszerepet játszott; maga lett a „TikTok király”, a platformon több mint 500 000 követőt gyűjtött össze. A milliomos építőiparmágnás – aki építőmérnöki diplomájáért „el ingeniero” (a mérnök) néven ismert – nem tipikus elnökjelölt Kolumbiában.

A politikai outsider, elhatárolódott a hagyományos politikai köröktől és üzleti tehetségét kínálja fel a kolumbiai gazdaság javítására, populista retorikát használva.

Hernandez tervei igencsak homályosak, egyetlen ígérete azonban tiszta: eltökélt, hogy megoldja az országot jellemző korrupciót. Látszólag oly’ hevesen harcol a korrupció ellen, hogy 2018-ban nagy vita közepette kamerák előtt felpofozott egy önkormányzati képviselőt, amiért állítólag kenőpénzt fogadott el.

A rendszerszintűnek nyugodtan tekinthető korrupció egyébként valóban óriási problémája az országnak, ha nem a legnagyobb: a kolumbiaiak 80 százaléka véli úgy, hogy a korrupció széles körben elterjedt az állami szektorban. Rámutatva a problémára,

Hernandez a politikai elitet tette meg felelőssé, „rablóknak, tolvajoknak, gazembereknek és bűnözőknek” titulálva őket.

Halálos fenyegetésekkel, botrányokkal és csalást kiáltó riválisokkal jellemezhető kampány

A kolumbiai választási megfigyelő misszió a 2022-es választás előtti időszakot az elmúlt 12 év legerőszakosabb időszakának nevezte.

ez alkalommal pedig az Öböl-klán nevű kartell vont blokád alá több települést északon. Az aktív illegális fegyveres csoportok, bűnszervezetek, kartellek által és között zajló folyamatos erőszak továbbra is visszatérő jelenség (93 illegális csoport működik szerte Kolumbiában), és bár a helyzet sokat javult, ma is vannak olyan területek, ahol az állam nincs jelen. 

Az elnökválasztás első fordulója előtt Hernandez lemondta hátralévő nyilvános szerepléseit biztonsági okokra hivatkozva, és néhány napig Miamiban maradt. Pedig

Ha volt egy bizonyosság Kolumbia erőszakos politikai múltja során, akkor az az, hogyha egy politikus a politikai spektrum bal szélén sikeresnek bizonyult, akkor veszélybe került az élete. A 20. század során öt elnökjelöltet gyilkoltak meg, – (hárman bal-, vagy szélsőbaloldaliak voltak, a másik kettő liberális) – valamint több ezer szakszervezeti aktivista vált politikai erőszak áldozatává. A baloldali elnökjelölt és befutótársa, Francia Márquez is halálos fenyegetéseket kaptak. Nem véletlen, hogy a választások előtt a

Magyar delegált az Európai Parlament választási megfigyelői között

Bár Kolumbia a térség egyik legdemokratikusabb és legstabilabb politikai berendezkedésű országa, az elnökválasztás első fordulója a választási rendszerrel szembeni bizalmatlanság növekedésével összefüggésben zajlott. A március 13-i szenátusi választások előzetes eredményeiben bekövetkezett hibák ugyanis meggyengítették a választási folyamatba vetett közbizalmat, valamint az országban növekedő erőszak árnyékot vet a demokratikus folyamatokra. Az igen törékeny politikai helyzetben Bogotá kérésére az Európai Unió nagyszámú megfigyelői csoportot küldött, köztük európai parlamenti képviselőket.

A politikus a Precedensnek elmondta, hogy a misszió jelenléte azt a célt szolgálta, hogy a kolumbiai polgárok bizalma erősödjön a saját választási rendszerükben.

A felkért delegáció pártatlan, funkciója, hogy az Európai Unió által garantált transzparencia és a választások törvényességének teljeskörű felügyeletének tudata megnyugtassa a szavazópolgárokat és ne legyen szükség a szavazatok újraszámlálásra.

Az első forduló hivatalos állásfoglalása pár nappal a választások után jelent meg, mellyel összhangban Győri Enikő – aki 5 választókerületben is megfordult – arról tájékoztatott, hogy

„Kolumbia jól vizsgázott, az ország nagy részén nyugodt légkörben, a szabályok szerint voksoltak.”

A megfelelően lebonyolított választások elősegíthetik a politikai hatalom békés átadását. A misszió jelenléte és munkája tehát a második forduló esetében is különösen kardinális, ezért 

A legfontosabb – tette hozza Győri Enikő – hogy a végeredményt elfogadja majd a két versenyben maradt jelölt, s erre intsék, csillapítsák majd híveiket.

Vajon példátlan baloldali fordulat vagy egy "Trumpszerű" karakter vár Kolumbiára?

A baloldal ezidáig jórészt kimaradt a politikaalakítás folyamatából Kolumbiában. Az országot messze elkerülte a 2000-es évek eleji baloldali hullám (pink-tide) is, mely a venezuelai Hugo Chávez hatalomra jutását követően söpört végig Latin-Amerikán. Most azonban egy újabb baloldali fordulatnak lehetünk tanúi a dél-amerikai régióban, melyet a mexikói elnök, Manuel López Obrador 2018-as győzelme indított, majd követte az argentin, bolíviai, perui és chilei (sőt hamarosan várhatóan a brazil) elnökök diadala.

De a motivációk, amiért az emberek Petrora szavaznak, javarészt ugyanazok, amiért Hernandezre. Mindkét esetben az emberek gyökeres változást akarnak látni, jobb életre vágynak. 

Az esélyek rendkívül szorosak, a kampánynak gyakorlatilag vége. Az utolsó mérések hibahatáron belül szinte egyenlőre mérik a két jelölt esélyeit; az Invomer például Hernandez egyetlen százaléknyi vezetését jósolja.

A kormánypártiak ugyanis „petrofóbiajuk” miatt inkább Hernandezt támogatják a második fordulón,

így a TikTok király Gutiérrez szavazatait is bezsákmányolhatja. Hogy vajon az érzelmek, amiket a jelöltek a kolumbiaiakban felébreszt, az irracionális fóbia vagy legitim politikai ellenállás, az kérdéses, de Petro esetében senki sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy elérte, hogy a baloldal mára domináns része a kolumbiai politikai diskurzusnak, ami olyasmi, ami ezidáig nem volt tapasztalható az andoki országban.

Az első fordulóban tapasztalt 55 százalékos választási kedvet előreláthatóan meghaladja a második forduló részvételi aránya. A megkérdezettek 76 százaléka tervez az urnákhoz járulni, 10 százalékuk bizonytalan, és

Arra is lehet akár számítani, hogy a választópolgárok üres szavazatokkal tiltakoznak. A politikailag túlfűtött légkörben a mai szavazás végeredményeit egyik alulmaradt félnek sem lesz könnyű elfogadni, szoros eredmények esetén pedig akár erőszakos megmozdulásokra is lehet számítani.

Tekintettel arra, hogy a márciusi törvényhozási választások legnagyobb nyertese a baloldali Történelmi Paktum (Pacto Histórico) koalíció volt, Petro győzelme esetén arra kell számítani, hogy erős koalíciós háttere lesz a Kongresszusban. Amennyiben Hernandez jutna hatalomra, továbbra is kérdéses, hogy milyen politikai programmal kezdi meg adminisztrációját, de tény, hogy a bizonytalansági faktor mind a két jelölt esetében nagyon magas.

mint stratégiai, biztonsági, kábítószer-ellenes, politikai és kereskedelmi partner. Most azonban a június 18-ei, vasárnapi elnökválasztás aggodalomra adhat okot, bizonytalan ugyanis, hogy a Bogota-Washington együttműködés – amely mindkét országban többszöri adminisztrációváltáson át tartott – fennmarad-e, vagy hanyatlásnak indul.

Bármelyik jelölt nyerjen ma, egy mélyen megosztott nemzetet fog örökölni, amely lankadatlan küzd a szegénységgel, egyenlőtlenséggel, inflációval, valamint a baloldali gerillák, kartellek és az állam közötti véres háború örökségével, és a COVID-19 világjárvány pusztításának árnyékában kétségbeesetten követeli a változásokat és reformokat. Ami nem kétséges, az a változás.

A szerző a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kutatója.

Kép: A baloldal jelöltje Gostavo Petro (J) és "mini Trumpnak" kikiáltott Rodolfo Hernandez (B) Raul ARBOLEDA / AFP