Zelenszkij háborús elnökségét méltatja a Time

Az ukrajnai háború kitörése óta érthető módon megsokszorozódott a nyugati média Ukrajnának és személyesen Volodimir Zelenszkij elnöknek szentelt figyelme. A szerencsés újságírók jóformán egymásnak adják a kilincset az elnöki bunkerben, ahonnan aztán többnyire egybehangzó riportokkal térnek haza, amik a világ szabadságáért fáradhatatlanul küzdő harcosként mutatják be Zelenszkijt és stábját. Nemrégiben a Time tudósítója is megfordult a bunkerben, élményeit pedig hosszú, tanulságos cikkben foglalta össze.

A riport felütésében lefekvés előtt látjuk a gondterhelt elnököt, akinek az arcát monitorok fénye világítja meg. Zelenszkij újra és újra elolvassa a másnapi napirendjét, mintha nem ugyanaz lenne minden nap. Nem tud aludni. „Most aludtam kicsit, és akkor mi van? Valami eközben is történik” – mondja a tudósítónak. Zelenszkij munkájának nagy részét az teszi ki, hogy átéreztesse a világgal az ukrajnai háború poklát – áll a cikkben.

– fogalmaz a tudósító, aki szerint az elnök egyébként jó munkát végez.

A Time szerzője, Simon Shuster hosszabb időt is eltölthetett Zelenszkijjel és csapatával, akikkel interjúik tucatját készítette. „Legtöbbjük valódi felkészülés nélkül került ebbe a helyzetbe” – írja Shuster Zelenszkij kabinetjéről. „Közülük sokan, mint maga Zelenszkij is, a színművészet és a showbiznisz világából érkeztek. Mások bloggerként és újságíróként váltak ismertté a háború előtt” – magyarázza a szerző, elsősorban arra gondolva, hogy Zelenszkij nagy elődeihez, Porosenkóhoz és Janukovicshoz hasonlóan hozzá lojális, politikai tapasztalattal nem rendelkező haverokkal töltötte meg a kabinetjét. Akik – becsületükre legyen mondva – Shuster szerint legalább humorosak.

Az elnök és a hozzá közel állók a világ rendjének felbomlásaként érzékelték, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ruszlan Stefancsuk, a rada elnöke aznap reggel az elnöki hivatalba rohant, de Zelenszkij szerint egyáltalán nem tükröződött rajta félelem, inkább csak értetlenség. Még aznap kihirdették a hadiállapotot, este pedig felkészültek az oroszok rohamára a hivatal ellen. Alig volt ott valaki, aki tudta volna, hogyan kell lőni.

De Zelenszkij mégsem menekült el, és azóta sem hagyta el Ukrajnát:

– idézi Shuster.

Zelenszkij és csapata ezt követően a Kijev környékén található elnöki bunkerba tette át a székhelyét. Miközben a harcok alig néhány utcányira folytak onnan, az elnök kiment a bunker udvarára videózni az azóta védjegyévé vált zöld pólójában, hogy az ukránok tudják, nem hagyta magukra őket – emlékezteti az olvasókat Zelenszkij bátorságára a Time cikke.

A Time címlapja

A riport szerint az ukrán elnök mindeközben mintaszerű vezetési képességeit is megcsillogtatta. A háború hírére sok ukrán katonai tisztviselő menekülni kezdett az országból, ami elsőre megijesztette Zelenszkijt. Az elnök azonban úgy döntött, hogy nem fenyegeti meg őket – hagyta, hogy kimenekítsék családjaikat, majd miután ez megtörtént, mindenkit megkért, hogy térjen vissza a helyére. A cikk szerint a legtöbben így is tettek.

„Nem kellett sokat várni, amíg Zelenszkij eldöntötte, hogy a saját szemével is megnézi, mi történik” – folytatódik a Time beszámolója. Az elnök ezért teljes titokban, csupán néhány testőr és két barát kíséretében

Máskor egymaga indult útnak. Az egyik hősi történet szerint az egyik városszéli ellenőrzőponton, amit az orosz mesterlövészek jól beláttak, egy idős bácsival találkozott Zelenszkij, aki levest vitt az ott állomásozó katonáknak. Az elnök felidézi, hogy a bácsi elmondása szerint nagyon utálja az oroszokat, pedig maga is számos kitüntetést kapott, amíg még a Vörös Hadseregben szolgált.

Ezektől függetlenül a Time cikke szerint Zelenszkij inkább a tábornokokra hagyja a harctéri történéseket, ő maga pedig a politikusok teendőit végzi. Természetesen szinte mindenki rajong érte. „»Az emberek nagyon gyakran kérdezik, hogy ki a beszédírója« – mondja Dása Zarivna, az egyik kommunikációs tanácsadó. »A legfontosabb ő maga« – állítja. »Mindenhol ott van«” – áll a beszámolóban.

A bunkerben persze máshogy telik az idő, mint a felszínen. Shuster szerint gyakran csak akkor veszik észre, hogy megint elmúlt egy nap, amikor már az ágyban fekszenek.

De a tragédiák hírei így is utolérik Zelenszkijt. Az elnök végignézte a bucsai mészárlás helyszínét, és az ijedtsége haraggá vált. Volodimir Zelenszkij felidézi a kramatorszki vasútállomás elleni támadás áldozatait is. Ezek a képek jártak a fejében, amikor Ursula von der Leyen Kijevbe érkezett, hogy felajánlja a gyorsított csatlakozást Ukrajnának. „Az ország évtizedekig várt erre a lehetőségre. De mikor végre eljött a pillanat, az elnök nem tudott másra gondolni, mint a földön fekvő, lefejezett nőre. Ahogy Von der Leyen mellett a pódiumra lépett, az arca zöldes színű volt, és a szokásos szónoki tehetsége is cserbenhagyta” – idézi fel Shuster a képek Zelenszkijre tett hatását.

Az elnök és társai a front haladásával visszatérhettek a hivatalba, ami a szerző szerint néha egészen olyan képet fest, mintha nem is tombolna háború az országban. Az egyik tanácsadó még a függönyöket sem húzza el az ablaka előtt, és csak akkor hagyja el az irodát, ha megszólalnak a légvédelmi szirénák. „A támadás jönni fog. Itt fognak bennünket találni, és minden romokban lesz. De mit lehet csinálni? Muszáj folytatnunk a munkát” – mondja bátran a tanácsadó. „Egy olyan megszállóval állnak szemben, akinek atomarzenálja van. Úgy döntöttek, hogy nem futamodnak meg. Mi értelme a bujkálásnak?” – teszi hozzá a magáét a szerző.

Zelenszkij a cikk szerint leginkább az úgynevezett szituációs szobából szokott dolgozni, ahol reggelente értekezletet tart a tábornokaival. A mariupoliakkal is, igaz, velük néha csak telefonon vagy sms-ben. Kijevből persze nem sokat lehet tenni értük. Zelenszkij mindenkitől fegyvereket kér, és sokan adnak is, de sokan, például a németek nem.

– foglalja össze az elnök Berlin hozzáállását a kérdéshez. Shuster szerint Scholz kancellár jobban örült volna, ha az ukránok hajlandók fogadni Steinmeier szövetségi elnököt, aki barátként érkezett volna. „De Zelenszkij megtanulta, hogy a barátságos kérések nem juttatják el a szükséges fegyvereket Ukrajnába. Zelenszkij ezt tartja a legfontosabb felelősségének. Nem katonai stratégaként értelmezi magát, aki csapatokat mozgat a térképen, hanem kommunikátorként, a nemzet élő szimbólumaként, akinek a képességein múlik, hogy megragadja-e a világ figyelmét, és hogy túlél-e a népe vagy sem” – fogalmaz a szerző.

Persze, áll a cikkben, nem mindenkinek tetszik az elnök stílusa, és a csapatából is sokan szokták kritizálni. Az egyik tanácsadója szerint Zelenszkij akkor a legrosszabb, amikor elfárad, mert akkor egyből kimondja, ami a fejében jár.

De Zelenszkij azt mondja,

„Nem tudja, mi lesz a háború vége, és hogy a történelemkönyvek hogyan írnak majd róla. Most csak azt tudja, hogy Ukrajnának szüksége van egy háborús elnökre. És éppen ez az a szerep, amit el szeretne játszani” – zárja sorait Simon Shuster.

Fotó: Genya SAVILOV / AFP